Vajdasági sikerek a női szuperligában


Jól szerepeltek a szabadkai és magyarkanizsai focis lányok is

fotó: Pannon RTV

Megsemmisítő 29:0-ás győzelmet aratott a Požarevac együttese felett a szabadkai Spartacus női labdarúgócsapata a Szuperligában.

A Kék Galambok nem kímélték ellenfelüket, és már az első félidőben 13 gólt rámoltak be, majd a folytatásban még 16-szor vették be az ellenfél kapuját. A mérkőzésen Tijana Filipović 9 míg Živana Stupar 8 gólt lőtt.

A TSC női csapata sem tétlenkedett a női Szuperliga 9. fordulójában. A magyarkanizsai lányok megverték a Slogát, s nagy fegyvertényt hajtottak ezzel végre, a kék mezeseknek ugyanis hátrányból felállva sikerült legyőzniük a tapasztalt játékosokból álló zimonyi együttest.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, a 2. percben Vesićnek kellett védenie egy kellemetlen lövést, majd egy perc múlva már ő is tehetetlen volt, miután Trišić 20 méterről a léc alá bombázott. Negyedóra elteltével a hazaiak rendezték soraikat, és a félidő derekán közel is jártak az egyenlítéshez, Đokić azonban nagy helyzetben nem találta el a kaput.

A második játékrész elején mindkét oldalon akadt néhány lehetőség, majd a hajrában a magyarkanizsai lányok mindent egy lapra feltéve rohamozni kezdtek: Trbojević a 75. percben egy támadáson belül kétszer is lőhetett, Gardijan azonban mindkétszer bravúrosan hárított. Két perc múlva Knežević ment el a bal oldalon, hajszálpontos beadását pedig a remek ütemben érkező Đokić váltotta gólra. A hazai publikum még az egyenlítő találatot ünnepelte, amikor Trbojević villant egyet, akit a védők még felrúgni sem tudtak, ő pedig 18 méterről kilőtte a bal felső sarkot. A hátralévő időben a lelkes szurkolósereg által biztatott hazai csapatnak sikerült megőriznie az egygólos előnyt, így Balázsék a végén egy sokak által nem várt, bravúros győzelmet ünnepelhettek.

A rovat legfrissebb hírei