A szabadkai lányok megállíthatatlanok


A magyarkanizsaiak sem tudták megállítani a tizenegyszeres országos bajnokot

A vendégek csak nagyon rövid ideig tudtak ellenállni a hazai rohamoknak: a 2. percben ugyanis egy szöglet utáni kipattanóból Slović volt eredményes.

A becsületesen küzdő Tisza menti gárda fél óráig tudta tartani egygólos hátrányát, azt követően viszont beindult a régió legjobb női csapata, és a Kék Galambok az első félidő végéig még háromszor bevették Vesić kapuját. A folytatásban Filipović, a liga toronymagasan legjobb csatára mesterhármast ért el, majd Frajtović és a ghánai Kusi is betalált, így nyilvánvalóvá vált, hogy a TSC csapata legnagyobb arányú vereségét fogja elszenvedni az élvonalban.

A találkozó végén olyan dolog történt, amire kevesen számítottak: a szabadkaiak a Szuperligában hazai pályán szinte sohasem kapnak gólt, Marjanović Lena, a vendégek egyik legjobbja azonban véget vetett ennek a sorozatnak, hiszen a 90. percben egy távoli szabadrúgásból bevette a hazaiak kapuját.

A magyarkanizsai klub történetében ez volt az első gól, amit a tizenegyszeres országos bajnok ellen sikerült szerezni.

Szabadka Spartacus–TSC Magyarkanizsa 9:1 (4:0)


A 10. forduló: Spartacus–TSC 9:1, Sloga–Zvezda B 3:1, Mašinac–Vojvodina 5:0.

1. Spartacus    10    10    0    0    88:2    30
2. Mašinac    10    7    1    2    38:11    22
3. Crvena zvezda    9    7    0    2    26:11    21
4. Sloga    10    5    1    4    34:15    16
5. TSC    10    4    1    5    33:30    13
6. Vojvodina    10    3    1    6    18:29    10
7. Zvezda B    10    1    0    9    6:37    3
8. Požarevac    9    0    0    9    0:108    0

A következő forduló (november 21-én): Mašinac–Crvena zvezda, Vojvodina–Sloga, Zvezda B–Spartacus, TSC–Požarevac.


A rovat legfrissebb hírei