Remek formában


A topolyai csapat a negyedik törökországi mérkőzését is megnyerte.

fotó: TSC / facebook

Ha a törökországi felkészülés során játszott barátságos találkozók eredményeit vesszük alapul, akkor kijelenthető, hogy a topolyai TSC labdarúgói remek formában várják a szerb Szuperliga tavaszi idényét.

A vajdasági csapat mind a négy barátságos mérkőzését megnyerte: az ukrán Dnyipro ellen 1:0-ra győzött, a macedón Vardar és a boszniai Tuzla City felett egyaránt 2:1 arányú diadalt aratott, majd az utolsó törökországi meccsén, vasárnap délután 3:0-ra felülmúlta a dán Sønderjysk együttesét.

A dán bajnokság 11. helyezettje ellen Szilágyi Vladimir volt a mérkőzés legjobbja, aki kétszer is betalált a hálóba. A 26 éves támadó találatai mellett egy öngól is született. Éppen Szilágyi volt a törökországi felkészülés során a csapat legeredményesebb játékosa, hiszen a négy találkozón négyszer is eredményesnek bizonyult.



Szabó Zoltán együttese ezen a héten már Topolyán készül bajnokság tavaszi folytatására. Az első fordulót a jövő hétvégén tartják, amikor a TSC egy másik vajdasági csapattal, az Inđijával játszik idegenben.

A Sønderjysk elleni kezdőcsapat: Filipović, Varga, Ponjević, Babić, Antonić, Tumbasević, Tomanović, Milićević, Zec, Szilágyi, Lukić.

 

A rovat legfrissebb hírei