Ötven évesen a dűnék között


Ismét indul a Dakar-ralin Saghmeister Gábor

A szabadkai motoros az előző évekhez hasonlóan most is a legnehezebb, vagyis a szerelő nélküli kategóriában indul majd. A 2022-es Dakar-rali január másodikán rajtol a szaúd-arábiai Jeddahból.

A Dakar az életem amiből nem tudok kiszállni - ezt mondta Saghmeister Gábor arra a kérdésre, hogy kereken 50 évesen mi motiválja arra, hogy ismét részt vegyen a világ legnehezebb raliversenyén. A szabadkai motoros terve, hogy január 14-én sikeresen célba érjen, ami egyébként már tízszer is sikerült neki.

„A legerősebb kategóriát választottam most is, a szerelő nélküli kategóriát. Ez a Dakarok Dakarja. Amikor célba érek, akkor saját magam szerelek, saját magam csinálok mindent, saját magam állítom fel a sátramat, gumicsere, olajcsere, légszűrőcsere. Minden ami a motorral kapcsolatos, azt abszolút kizárólag egyedül végzem.”

Saghmeister Gábor ezúttal is ugyanazzal a KTM motorral indul, amellyel az előző két évben is versenyzett a szaúd-arábiai sivatagban.

„A legfontosabb dolog az, hogy ezzel a három éves motorommal, a 450-es Dakar motorommal valahogy célba érjek. Nagyon nehéz célba érni, tavaly is több mint fele versenyző kiesett, úgyhogy remélem, hogy lesz annyi energiám, hogy így 50 évesen is végig tudjam csinálni.”
   
A 2022-es Dakar-ralit január 2-a és 14-e között hajtják Szaúd-Arábiában.

fotó és forrás: Pannon RTV


A rovat legfrissebb hírei