Felemás őszt zártak a magyar légiósok


Így szerepeltek kedvenceink az idegen bajnokságban 2021 második felében

Szoboszlai Dominik számára nem volt túl nagy ugrás Lipcsébe igazolni - TASR/AP-felvétel

Bár Gulácsi, Orbán, Szoboszlai, Sallai és Szalai Attila is magas szintet képviselő csapatban játszhatott rendszeresen az őszi szezonban, de akad több olyan magyar légiós is, aki jobban tenné, ha váltana januárban. Körképünk a magyar labdarúgók szerepléséről a nagyvilágban.

A topligák közül az angol, a spanyol, az olasz és a francia élvonalban sem találkozhattunk magyar légióssal a mögöttünk hagyott őszi szezonban. A legmagasabb szintű szereplést jelenleg a Bundesliga biztosítja a magyar labdarúgók számára, de ott szerencsére akad több légiós is, aki rendszeres játéklehetőséget kap.

A Bundesligában

A legmagasabban jegyzett csapat magyar játékossal kétségkívül az RB Leipzig volt. A lipcsei magyar hármas fogat egyénileg sikeresebb őszt tudhat maga mögött, mint csapatszinten, a Leipzig ugyanis csak a 10. helyen áll a tabellán. Gulácsi Péter helye továbbra is biztos a kapuban, ahogy Willi Orbáné is a védelemben. Előbbi mindössze egy-egy bajnokit és BL-meccset hagyott ki sérülés miatt, utóbbi viszont egy kisebb sérülés után a koronavírus miatt is hiányzott több mérkőzésen. Szoboszlai Dominiknak 4 gólja és 3 gólpassza van a bajnokságban, a BL-ben pedig a Manchester City és a PSG kapuját is bevette. A legnagyobb magyar tehetség egyelőre nem kihagyhatatlan a lipcsei kezdőcsapatból, de jó hír, hogy gyakrabban számolnak vele kezdőként, mint csereként, és ezen az edzőcsere sem változtatott.

Sallai Rolandnak pechje volt Freiburgban: a fiatal szélső sokáig fontos láncszeme volt a remek szezont futó csapatnak, de október közepén három hétre kidőlt, visszatérése után pedig nem tudta visszaküzdeni magát a kezdőbe. A szezonzáró, Leverkusen elleni bajnokin ismét a kezdő sípszótól a pályán volt, a transfermarket.com szerint már csapata harmadik legértékesebb játékosának számít. Szalai Ádám a (csúnya kifejezéssel élve) szokásos évi egy gólját már meglőtte a Mainzban, de nyilvánvalóan nem a gólerőssége, hanem sokkal inkább a karizmája miatt számolnak vele továbbra is ilyen magas szinten. Az ősszel tíz meccsen kapott lehetőséget, de csak kétszer kezdett. Novothny Soma többnyire a kispadon ült Bochumban, de volt, hogy oda sem fért fel. Kemény munkával viszont az őszi szezon vége felé többször is beállt csereként és egy gólt is szerzett a Hoffenheim ellen. A támadó viszont a rendszeres játéklehetőség reményében január elején elhagyta a Bundesligát, és a ciprusi Anorthoszisz csapatához igazolt.

Dárdai Pál fiának, Mártonnak hét meccs jutott a Herthában. A Berlinben született és nevelkedett 19 éves védő nagy örömmel fogadta, hogy ősszel a német U21-es válogatottba is meghívót kapott, míg korábban, amikor Marco Rossi hívta őt a magyar válogatottba, gondolkodási időt kért. Lehet, hogy ki kéne húznunk őt a légiósok listájáról?

A másodvonalban


A topligákat követő, színvonalasabbnak számító ligákban nincs túltengés magyarokból. A belga élvonalban például csak egyet találunk, aki pályára lépett: a Leuvenben szereplő Bese Barnabást, ő négy mérkőzésen játszott a szezon elején, azután viszont csak december 27-én jutott neki három perc. A belga élvonal másik magyarja, az utánpótlás-válogatott Németh András egyelőre még nem mutatkozhatott be a Genkben, de a cserepadra már néhányszor leülhetett.
A szomszédos Hollandiában Szőke Adrián sem kapott túl sok játéklehetőséget, a Heracles csak négy bajnokin tartott igényt a sérüléssel is bajlódó 23 éves támadó játékára. A Cambuurban légióskodó 21 éves Kiss Tamás nyolc bajnokin egy gólt szerzett, ennek köszönhetően Marco Rossi meghívta őt a felnőttválogatottba az októberi vb-selejtezőkre. Itt azonban megtört valami, ugyanis a szélső azóta nem kapott játéklehetőséget: csapata összes novemberi és decemberi bajnokiját a padról nézte végig.
Szalai Attila novemberben (azaz amikor leginkább felerősödtek a távozásáról szóló pletykák) három meccs erejéig a cserepadon találta magát, de egyébként kihagyhatatlan láncszeme volt a Fenerbahcének. A tavaszi szezont még valószínűleg Törökországban tölti a 23 éves hátvéd, utána viszont jöhet a szintlépés: többek között a Chelsea, a Leicester City, a Napoli és a Milan érdeklődéséről is hallani lehet. A másik törökországi légiós, Varga Kevin nem teszi a kirakatba őszi teljesítményét: a sérüléssel is bajlódó szélső 11 bajnokin nem szerzett sem gólt, sem gólpasszt, a kupában egyszer talált be a Kasimpasa színeiben.

Kecskés Ákos a nyáron otthagyta Luganót és Oroszországba igazolt, ahol gyorsan alapember lett a Nyiznyij Novgorodban. A kiesés ellen küzdő csapatban Kecskés mindössze egy bajnokit hagyott ki és gólja is van már.

Végezetül soroljuk a topligák utáni „másodvonalba” a Serie B-t is: Nagy Ádám a nyáron olasz másodosztályra cserélte az angol másodosztályt, ami elsőre sokak számára visszalépésnek tűnt, de a nagy teherbírású középpályás villámgyorsan alapember lett Pisában, amely momentán magabiztosan vezeti a bajnokságot.

Az utánpótlás-válogatott Balogh Botond csak két meccset játszott a Parmában – ennél még tavaly, az élvonalból búcsúzó csapatban is több jutott neki. Remélhetőleg nem torpan meg a fejlődésben a tehetség, és elgondolkodik azon, hogy például Schäfer útját választva máshol építse fel magát – akár a DAC-ban, ahol egyébként is hiány van a jó középhátvédekből...

Közép-Európában

Ausztriában és Szlovéniában egy-egy magyar hírmondót találunk: az RB Salzburg neveltje, Bukta Csaba az Altachban 16 mérkőzésen játszott (szélsőként sem gólt, sem gól- passzt nem jegyzett), míg Futács Márkó októberben góllal mutatkozott be az Olimpija Ljubljanában, de ezzel el is lőtte minden puskaporát, majd rövid úton a gyengécske MTK-ban kötött ki.

Lengyelországban Tamás Márk szinte az egész szezonban sérüléssel bajlódott, és csak két bajnokin játszott Wroclawban, míg a DAC korábbi játékosa, Vida Kristopher harmadik évében végre rendszeres játéklehetőséget kapott a Piast Gliwice csapatában – más kérdés, hogy a bizalmat egyelőre csak három góllal tudta meghálálni a támadó.

Szerbiában Holender Filip kiszorult a Partizan kezdőjéből és egyúttal a magyar válogatottból is. Sajtóhírek szerint valószínű, hogy a bal oldali mindenes már január folyamán csapatot vált.
Lovrencsics Gergő nem levezetni ment a Hajduk Splitbe: a Fradi korábbi hátvédje közönségkedvenc lett a patinás horvát csapatnál és rendszeres játéklehetőséget kap. Az Eszéken játszó Kleinheisler László is stabilan játszik, még az Európa-konferencialigában is szerzett egy gólt.

Bolla Bendegúzt a nyári felkészülés végén igazolta le a Premier League-ben szereplő Wolverhampton, amely ugyanazzal a lendülettel svájci partnercsapatába, a Grasshoppersbe irányította a védőt. Bolla rendszeresen játszik a tabella 6. helyén álló csapatban, az ősszel két gólt és két gólpasszt is jegyzett.

Dunaszerdahelyen teljes mértékben otthon érezhetik magukat a magyar labdarúgók, így nem is tekintünk rájuk hagyományos értelemben vett légiósként, de a teljesség kedvéért megemlítjük őket: Schäfer András a DAC kulcsjátékosa és a Fortuna Liga egyik legjobbja volt az elmúlt hónapokban, a legjobb magyar labdarúgónak is megválasztották. Nem az a kérdés, hogy elhagyja-e Dunaszerdahelyet, hanem az, hogy mikor. A magyar bajnokságban rendkívül gólerős Hahn János viszont egyelőre keresi a helyét a sárga-kékeknél, csak három találatot jegyzett az ősszel és gyakran szenvedett a pályán. Kalmár Zsolt súlyos sérülése miatt a szezonban még nem léphetett pályára, de január folyamán már visszatérhet a teljes értékű edzésmunkához. A szintén DAC-ban játszó Szendrei Ákos és a Slovanban szereplő Holman Dávid Kalmárhoz hasonlóan súlyos sérüléssel küzdött az ősz folyamán.

A többiek

A rosszul sikerült eszéki kitérő után a 30 éves Gyurcsó Ádám magára talált Cipruson, a szélső csak két bajnokit hagyott ki az AEK Larnakában, és három találata van. Lang Ádámmal is számolnak az Omoniában: a védő két gólt is szerzett az ősszel, így saját teljesítményével elégedett lehet, viszont előzetesen bajnoki címre is esélyes csapata csak a hetedik helyen áll a bajnokságban. Ugyanez igaz Vinícius Paulóra és a szintén bukdácsoló APOEL-re: a honosított brazil középhátvéd, aki karrierje nagyobbik részét a Videotonnál töltötte, rendszeresen játszik és már csapatkapitánnyá avanzsált klubjában, de ez a klub sem épp a legjobb szezonját éli...

Prosser Dániel dániai pályafutása álomszerűen indult, a Puskás Akadémiától igazolt támadó az első kupameccsén és első két bajnokiján egyaránt betalált a Sönderjyskében, de a puskaporát ezzel ő is ellőtte, az őszi szezon végére a kezdőcsapatból is kiszorult.
A tengerentúlon játszó magyar trió nem panaszkodhat: Sallói Dániel 32 meccsen 16 góllal és 10 gólpasszal zárta a szezont a Kansasben, az MLS egyik legjobbja volt. Gazdag Dánielnek 5 gól és 5 gólpassz jött össze Philadelphiában, amellyel ráadásul főcsoportdöntőt is játszhatott. A villámgyors Schön Szabolcs első évében még nem számított alapembernek Dallasban, de rendszeresen játszott, 24 mérkőzésen 6 gólpasszal büszkélkedhet a 21 éves játékos.

Zárásképp az Egyesült Államok után vessünk egy pillantást keletre, ahol két régi ismerőst találunk – tényleg csak egy pillantást vessünk rájuk, hiszen ennyire keletre Marco Rossi sem szokta fordítani a fejét. Koman Vladimir az iráni bajnokság és az Egyesült Arab Emírségek után Indiában, a Chennaiyin FC-nél gyűjti a játékperceket, míg Kádár Tamás a kínai Tiencsinben rúgja a bőrt.

fotó és forrás: újszó.com


A rovat legfrissebb hírei