A TSC támadófocival készül a bajnokságra


Tavaszi idény előtti beszélgetés Palágyi Szabolcs TSC-igazgatóval

A szuperligás topolyai TSC labdarúgócsapat egy nehéz időszak után most újult erővel készül a bajnokság februárban esedékes folytatására. Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója elmondta, hogy valóban nagyon nehéz időszak van a klub mögött. Két évvel ezelőtt a Szuperligában megszerzett negyedik hely, majd a tavaly elért ötödik hely után az aktuális bajnokságban a jó kezdés után sajnos jött egy hullámvölgy. A szurkolók részéről is elvárt sorozatos győzelmek helyett sok döntetlen eredmény született, és becsúsztak a vereségek is.

Véleménye szerint valójában ennek több oka is van. A sok közül az egyik Nenad Lukić, a gólerős csatár távozása a budapesti Honvéd csapatához. Lukić ugyanis két évvel ezelőtt a liga legjobb góllövője volt, az előző idényben pedig a második legeredményesebb. A TSC csatára nemcsak a góljaival járult hozzá a csapat jelentős sikereihez, hanem úgy általában a játékával, hiszen rendre részt vett a veszélyes támadások előkészítésében, és a találatok mellett számos gólpassza is volt. A szuperligás bajnokság eddig lezajlott második részében viszont sok esetben a nyert mérkőzéseket végül az ellenfeleknek sikerült döntetlenre menteniük, illetve döntetlen mérkőzéseket veszítettek végül el. Látni kell azonban, hogy a Szuperligában nemcsak a TSC-nek, hanem minden csapatnak voltak hullámvölgyei. Csak a Crvena zvezda és a Partizan emelkedik ki a mezőnyből. Palágyi elmondta, nagyon érdekes és izgalmas folytatásra számít. Hozzátette, a szakvezetőség természetesen nem lehet elégedett az eddig elért eredményekkel a bajnokság során. Volt egy edzőváltás, Mladen Krstajić távozását követően Mirko Jovanović sportigazgató töltötte be a vezetőedző szerepét, majd Žarko Lazetićot szerződtették, aki a korábban Szabó Zoltán által is preferált támadófocit helyezi előtérbe. Ezt megmutatta már korábban a Metalac csapatának vezetőedzőjeként is, ahol sikeresen tevékenykedett. Palágyi meglátása szerint Topolyán még jobb játékoskeret áll rendelkezésére az elképzelései megvalósításához. Éppen ezért bízik a jó eredményekben a bajnokság folytatásában. Lazetić eddig öt mérkőzésen irányította a csapatot, ebből egy kupameccs volt, amelyet sikerült megnyerni, illetve négy bajnoki mérkőzésen is sikeresen dirigálta a gárdát. A biztató jelek tehát megvannak, és a vezérigazgató bízik abban, illetve lát még reális esélyt, hogy a csapat a negyedik-ötödik helyre zárkózzon majd fel.

A sportszerencsét is ki kell érdemelni


"A mögöttünk álló időszakban egy kicsit mintha a sportszerencse is elpártolt volna a csapattól. Amikor döntetlenre álló mérkőzést végül az ellenfél utolsó percben megszerzett találatával veszítenek el, vagy a megnyert mérkőzést döntetlenre menti a rivális, az egyfajta sportszerencse hiányát is jelentheti. Palágyi azonban azon véleményének adott hangot, hogy a sportszerencsét munkával is ki lehet érdemelni. Az edzéseken a munka minősége is meghatározó, illetve hogy milyenek és hogyan működnek az emberi viszonyok a csapaton és a klubon belül. Nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül, illetve az öltözőben is minden rendben kell, hogy legyen. Ezek a tényezők is kihatnak a sportszerencse megvalósulására. „Ha mindenki teszi a dolgát, és mindenki száz százalékban odateszi magát, akkor, az a véleményem, hosszú távon a sportszerencse is meg fog mutatkozni" – nyilatkozta a TSC vezérigazgatója.

Neves szakemberek, edzők, egykori és ma is aktív játékosok is meglátogatták a TSC Labdarúgó-akadémiát. Dragan Stojković Piksi, Dušan Tadić, Nikola Žigić, Nemanja Nikolić, Ivan Gudelj és sokan mások vendégeskedtek itt, és kivétel nélkül mindenki elismerően nyilatkozott az itt tapasztaltakról.

Mi akadémiai szinten dolgozunk, a minőségi játékoskeret is adott, most pedig már újabb mérföldkőnek számít, hogy megvan a stadionunk is, ami valójában számunkra olyan, mint a színház a színészek, színtársulatok számára. Amit az akadémián az edzésre szolgáló pályákon gyakorolunk, előkészítünk, annak a bemutatóhelyéül szolgál a városi stadion. Természetesen még mindig lehet tovább javítani a feltételeken, de mindenki, aki csak itt járt, és látta, hogyan dolgozunk, elismerően nyilatkozott. Az eredményességet a fiatal csapatok által elértek is igazolják. A klubban mindig is hangsúlyoztuk, hogy a saját nevelésű fiatalokra építjük a jövőt. Az U19-es csapatunk már három éve a legmagasabb rangfokozatban szerepel, az U17-es gárda pedig egy évet töltött ott. Alapvető céljaink egyike a saját utánpótlás nevelése, a tehetséges fiatalok felkarolása. Ratkov és Krsmanović már a felnőttkeretben is bemutatkozott. Az U17-ben is vannak nagy tehetségek, sokan várják még a lehetőségeiket.

Amióta az új topolyai stadionban játssza mérkőzéseit a csapat, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy szinte mindig szép számú közönség előtt játszik, kiváló a hangulat.

Ez így van. De a stadion nem csak ezt jelenti. A létesítmény és a meglétéből eredő lehetőségek nagyon vonzóak mindenki számára. Ez megmutatkozott a gyakorlatban is, hiszen nagyon sokan olyanok jönnek el a mérkőzésekre, akik előtte nem érdeklődtek csapatunk, illetve a foci iránt. Ezt a TSC eredményei is alátámasztják, és a jövőben szeretnénk még inkább megmutatni, hogy érdemes kimenni a mérkőzésekre. Emellett egy ilyen stadionban bemutatkozni, itt játszani nem kis motivációt jelent a játékosok számára. Ez ugyanakkor nem csak a hazai játékosokra igaz. Ezt megtapasztaltuk az eredményeken is: amikor idejön a vendégcsapat, akkor nagyon motivált az ellenfél is.

A még aktuális bajnok, a Crvena zvezda ellen sikerült az új stadionban kétszer is vezetni, a Partizan ellen is vezetett a csapat, emellett nagyon sok emlékezetes momentum történt már ebben a stadionban ez alatt a rövid idő alatt.

Fontos megjegyezni, hogy minden mérkőzés kivételes élmény volt. Bízok abban, hogy tavaszra az általunk preferált támadófoci meghozza az eredményeket, egyben pedig garantálja továbbra is az élményt. Fontosnak tartom még kiemelni az általunk működtetett, valamint az általunk támogatott alközpontok szerepét is. Általában a mérkőzéseken ott van több száz gyerek is, akik számára szintén élmény egy-egy találkozó. Ez nem mellékes a sport népszerűsítése szempontjából. Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Topolya, illetve a tágabb régió szempontjából komoly jelentőséggel bír az akadémia és az akadémia centerpályájának, azaz a topolyai városi stadionnak a megléte.

Nemcsak a labdarúgó-mérkőzéseknek ad helyet a stadion, hanem számos más tartalommal szolgálja majd a közösséget.

Valóban így van! Elsősorban a déli lelátó az, ami a szurkolók számára lett előirányozva. Mindemellett készül a hotel rész, a spaközpont, egy multifunkcionális nagyterem, erőnléti edzésekhez konditerem, lesz ott kávézó, gyerekek részére játszóház, múzeum és sok minden más az épületkomplexum keretében. Egészen biztos vagyok benne, hogy nemcsak a mérkőzések alkalmával, hanem a mindennapokban is vonzó lesz. Állandó mozgás lesz majd tapasztalható, pezsgő társadalmi és sportélettel sikerül megtölteni a sportközpontot. Mindez természetesen a csapatunk iránti vonzalmat, szeretetet is növelni fogja.

A TSC nemcsak az eredményeivel, hanem különböző emberbaráti tevékenységével is felhívta a figyelmet a közelmúltban. Rászoruló személyeket, családokat és gyerekeket segítettek különféle módon.

Ahol csak tudunk, segítünk. A nehéz körülmények között élő családoknak tűzrevaló beszerzésében, de akár a gyógyításban, akár a gyógyszer beszerzésében. Különféle lehetőségeinket használtuk ki arra, hogy segítsünk. Árverésre felkínáltuk például a TSC mezét, és a befolyó összeget jótékonysági célokra fordítottuk. Erről az a véleményem, amit a „jótett helyébe jót várj” mondás is tükröz. Mindez ugyanis a jövőre nézve is csak a klubot, illetve a klub és a közösség közötti kapcsolatokat erősíti – emelte ki a TSC vezérigazgatója.

fotó és forrás: magyarszó.rs


A rovat legfrissebb hírei