Puskásék Aranycsapata a hetedik


Olaszország vezeti a veretlenségi örökranglistát

fotó: wikipedia

Az olasz futballválogatott vallhatja a magáénak az egymás után veretlenül megvívott meccsekből álló leghosszabb sorozatot 37 találkozóval, Marokkó az Afrika Kupán elszenvedett hétvégi, negyeddöntős vereségével megállt 31 mérkőzésnél - írta hétfőn a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS. Puskás Ferencék ötvenes évekbeli Aranycsapata révén Magyarország a hetedik a rangsorban 30 meccses mutatóval.
    
Az IFFHS szerint a legjobbak élcsoportjában jelenleg csak Argentína javíthatja tovább mérlegét: a dél-amerikai ország nemzeti együttese megszakítás nélkül 28 olyan mérkőzésnél tart, amelyen nem kapott ki, ezzel pedig a Koreai Köztársasággal holtversenyben a tizedik. Az argentinoknak egy korábbi - a kilencvenes évek elejéről származó 31 meccses - szériával van egy negyedik helyük is. A spanyoloknak a kilencvenes évek derekán produkáltnál szintén akad egy még jobb sorozatuk: 2007 és 2009 között 35 meccsen át őrizték meg veretlenségüket, ami második pozíciót ér az abszolút rangsorban.
    
Olaszország a 37 meccses világcsúcsát 2018 októbere és 2021 szeptembere között állította fel. Puskásék 1950. június elejétől 1954 júniusának végéig nem találtak legyőzőre.
    
A veretlenségi örökranglista az IFFHS-nél:

 1. Olaszország (2018. október 10. és 2021. szeptember 8. között) 37 mérkőzés
 2. Brazília (1993.december 16.-1996. január 18.) és
    Spanyolország (2007. február 7.- 2009. június 20.)  35-35
 4. Argentína (1991. február 19.- 1993. augusztus 8.),
    Spanyolország (1994. szeptember 7.- 1997. november 19.) és
    Marokkó (2019. október 19. - 2022. január 25.)      31-31
 7. MAGYARORSZÁG (1950. június 4. - 1954. június 30.) és
    Franciaország (1994. február 16. - 1996. október 9.)  30-30
 9. Brazília (1970. március 8. - 1973. június 6.)            29
10. Koreai Köztársaság (1977. szeptember 3. - 1978. december 29.) és
    Argentína (2019. július 6. - )                      28-28

A rovat legfrissebb hírei