A nap amikor Liu Shaolin Sándor majdnem olimpiai bajnok lett
A magyar versenyző is megszólalt kizárását követően
Liu Shaolin ugyan elsőként haladt át a célvonalon a döntőben, azaz a videózás percei alatt olimpiai bajnoknak érezhette magát, de végül a zsűri két esetben is szabálytalannak látta, sárga lapos büntetéssel zárták ki, azaz a teljes mezőny végére sorolták
fotó: MTI/Kovács Tamás
A finálét követően érthetően feldúlt volt, így nem nyilatkozott, Liu Shaolin Sándor később azonban a közösségi médiában osztotta meg gondolatait a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres pekingi olimpiai döntőjét követően.
"A nap, amikor majdnem olimpiai bajnok lettem" - ezzel a mondattal kezdett a magyar versenyző, aki ugyan első lett a fináléban, utólag azonban kettős szabálytalanság miatt kizárták és a teljes mezőny végére sorolták.
"Edzettem és szenvedtem, mentálisan és fizikálisan az elmúlt négy évben, sőt, mióta 2005-ben elkezdtem korcsolyázni. Sajnálom, hogy nem sikerült azt az eredményt elérnünk, amit mindannyian akartunk. Nehéz nap volt, mindent beleadtam, semmit sem tennék másképp" - olvasható az angol nyelvű Instagram-bejegyzésben.
A 26 éves, négy éve Phjongcshangban a férfi váltóval aranyérmes, a kínai fővárosban a vegyesváltó tagjaként harmadik versenyző hozzátette, a rövidpályás gyorskorcsolya egy gyönyörű sportág, melyet továbbra is imád, egyúttal gratulált barátjának, a győztes Zsen Ce-vejnek. Megjegyezte, a továbbiakban is keményen edz és harcol majd, szurkolóitól pedig további támogatást kér.
Miután Liu Shaolin Sándort kizárták, testvére, Liu Shaoang bronzérmes lett, amivel a téli olimpiák történetének első egyéni magyar dobogósa lett.
Kövess minket facebook-on: