Jó hír a zentaiaknak


Tovább bővülnek a sportolási lehetőségek, súly- és erőemelőklub nyílt Zentán

A közelmúltban Zentán volt a KDT Atlas klub ünnepélyes megnyitója, amelyet súlyemelőversennyel kötöttek egybe. Az egyesület már egy éve létezik, és pár héten belül hivatalosan is sportklubként funkcionálhatnak majd, ahol erőemeléssel és súlyemeléssel foglalkoznak.

Az egész megálmodója három fiatalember, Csúzdi Árpád, az egyesület elnöke, valamint Avdalović Miroslav és Híres Emil.

“2020 októberében jött az ötlet, hogy jó lenne egy ilyen klubot nyitni Zentán, mivel hasonló csak Szabadkán van, ezért aki ezzel szeretne komolyabban foglalkozni, annak odáig el kell utaznia, ami ugyebár költségekkel jár. Majdnem az egészet önerőből valósítottuk meg, ami nagy kihívás volt számunkra. Szeretnénk újból elindítani a súlyemelést a városban, és reméljük, sokan csatlakoznak majd hozzánk a jövőben. Fontos kiemelni, hogy ez nem egy klasszikus edzőterem lesz, abból van elég a környéken. Hétvégente workshopokat tartunk majd, ahová az érdeklődők eljöhetnek, és bepillantást nyerhetnek ennek a sportnak a szépségébe” – fogalmazott Árpád.

Emil elmondása szerint többek között az a céljuk, hogy megtanítsák az embereket, hogyan kell a súlyemeléshez szükséges gyakorlatokat helyesen elvégezni.

„Szeretnénk a helyi sportolókkal együtt dolgozni, biztosítani számukra a lehetőséget, hogy bármikor eljöhessenek hozzánk komoly súlyokat megmozgatni, felügyelt körülmények között. A fiatalokat is várjuk, egészen általános iskolás kortól. Fontos kiemelni, hogy ők nem súlyt emelnének, hanem megtanítjuk nekik az alapokat, a gyakorlatok helyes kivitelezését, és fejlesztjük a motorikus képességeiket. Azoknak, akik már egészen fiatal kortól szeretnének ilyesmivel foglalkozni, fontos, hogy megértsék, miként működik és mozog az emberi test, és utána erre lehet majd építeni”
– mondta Emil.

Avdalović Miroslav, Csúzdi Árpád és Híres Emil, a KDT Atlas alapítói (Horváth Attila felvétele)

A szombati versenyen mintegy tizenöten vettek részt, 16 évestől egészen 30 éves korig, hátsó guggolásban és felhúzásban kellett a versenyzőknek minél több ismétlést elvégezniük egy megadott súllyal. A versenyt követően tortával és sós apró süteménnyel vendégelték meg a szervezők a jelenlévőket.

„Szeretnénk megköszönni a támogatást a zentai Fit For Life edzőteremnek, valamint a baráti társaságunknak és a családjainknak, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöhessen ez a klub”
– emelte ki Miroslav.

fotó és forrás: magyarszo.rs

A rovat legfrissebb hírei