2020-ban is folytatódni fog a nagyváradi magyar labdarúgás
A NAC vezetői és edzői sajtótájékoztató keretében számoltak be arról, hogy a labdarúgó klub milyen tervekkel vág neki a 2020-as esztendőnek.
borítókép: a NAC Labdarúgó Egyesület képviselete a Nagyerdei Stadionban
Habinyák István, a NAC elnöke elmondta, hogy ebben az évben 110 éve annak, hogy az egykori NAC megalakult Nagyváradon. A mostani NAC a kerek évfordulón NAC 110 néven egy rendezvénysorozattal emlékezik a nagy elődökre. Rangos focitornát, előadásokat, könyvkiadást és sok más rendezvényt terveznek az emlékévben. Mint köztudott, tíz évvel ezelőtt a Partium FC szervezett egy nagyszabású rendezvényt a 100. évfordulón.
Habinyák István, Nagy József Barna, Váradi Attila és Opre Csaba a nagyváradi sajtótájékoztatón
Habinyák István beszámolt arról is, hogy a NAC elnökeként néhány hete részt vett azon a gyűlésen Csíkszeredában, amelyet az alközpontok vezetőinek szerveztek, a NAC ugyanis közel két éve a Csíkszeredai Labdarúgó Akadémia alközpontjaként működik. A gyűlés egyik fontos része volt, amikor arról beszéltek, hogy az alközpontokban focizó gyermekeket az Akadémia tárt karokkal várja. Aki szeretne a Labdarúgó Akadémián tovább tanulni a NAC utánpótlás nevelését követően, azokat örömmel látják. Habinyák István elmondta, hogy aki szeretne labdarúgó karriert felépíteni, annak első állomása legyen a NAC-ban való focizás, ahol korszerű, az Akadémiai rendszerben elvárt alapokra tehet szert, ugyanis a NAC-ban is azokat az edzésmódszereket használják, amiket az Akadémiákon is használnak. Ezért miden 7 – 14 éves gyermeket és szüleiket szeretettel várják minden hétfőn szerdán és pénteken 17 órától a hegyközpályi sportteremben, illetve edzőpályán. Mindenkit várnak az edzésekre, de minden érdeklődőnek elmondják, hogy a NAC-ban az edzések nyelve a magyar.
Pillanatkép az egyik edzésről
Opre Csaba, a NAC vezetőedzője arról számolt be, hogy a NAC-ban már január közepén elkezdték az edzéseket Hegyközpályiban. Két hete Csíkszeredában jártak a kisebb korosztályú gyermekekkel egy tornán, a múlt hétvégén a Debreceni Labdarúgó Akadémiára látogattak, ahol az Akadémistákkal játszottak barátságos, felkészülési mérkőzéseket. A NAC közel ötven utánpótlás korú labdarúgót vitt el Debrecenbe. A tornán a Nagyváradi AC több korosztállyal is részt vett, ott voltak az U12-es, U10-es és U8-as labdarúgók, de volt néhány U14-es és más korosztályú kis focista is.
Pillanatkép a debreceni tornáról
A tornán a Nagyváradi AC mellett részt vett a Debreceni Labdarúgó Akadémia, a Debreceni Sportiskola és a Loki Focisuli. A jó hangulatú torna után a gyermekek a Labdarúgó Akadémiával ismerkedtek meg, majd a Nagyerdei Stadionba látogattak. A magyar labdarúgó élvonalban szereplő DVSC (Debreceni Vasutas Sport Club) modern stadionját 2014. április végén adták át rendeltetésének.
A Nagyerdei Stadion öltözőjében
Opre Csaba elmondta, alapozásnak is felfogható a sok edzés, a különböző tornákon való részvétel, vagy a barátságos mérkőzések, hiszen a NAC három csapattal, több mint ötven leigazolt játékossal vesz részt a megyei korosztályos (U10, U12, U14) bajnokságban. A bajnokság március közepén folytatódik majd. Az edző arról is szólt, hogy előreláthatólag augusztusban újra megszervezik nyári edzőtáborukat a magyarországi Csengeren.
Nagy József Barna, a NAC alelnöke röviden ismertette a NAC 110 emlékév főbb állomásait. Eszerint április végén egy rangos focitornát szerveznek Nagyváradon, neves csapatok részvételével, majd júniusban, a Szent László Napokhoz kapcsolódva is szerveznek egy tornát. Július végén a Bunyitai Ligetben lesz emléktorna. Egy kiadvánnyal is készülnek az emlékévben, amely az egykori és a mostani NAC-ot mutatja majd be. Mindezek mellett előadásokkal, más rendezvényekkel is emlékeznek a NAC-ra, az egykori nagyváradi labdarúgásra.
Váradi Attila Gyula edző, kapusedző arról beszélt, hogy a NAC egy sikertörténet. És itt az egykori csapatra és a mostani NAC–ra is gondolt, hiszen a NAC 2018-as megalakulását követően a kezdeti néhány gyermek után most közel hetven gyermekkel foglalkoznak négy korosztályban (U8, U10, U12, U14). Hamarosan újabb edző is kell a csapathoz, hiszen a gyermekek létszáma egyre nő. Ő is arra kérte a szülőket, hogy bátran jöjjenek ki gyermekeikkel az edzésekre és segítsék a gyermeküket abban, hogy a világ egyik legszebb és legjobb sportjának a labdarúgásnak a részesei legyenek. A mai korban, amikor a gyermekek a telefonok, internet bűvöletében élnek, különösen fontos az, hogy mozogjanak, szabad levegőn legyenek.
Végezetül Habinyák István elmondta, hogy nagy örömmel és lelkesedéssel szervezik a csapat életét, hiszen a NAC egy igazi közösségé vált. A foci mellett, vagy a focival összekapcsolva kirándulni járnak a gyermekekkel, biciklitúrákat és sok más programot is szerveznek. Mindezek után arra biztatta a szülőket, hogy keressék fel a NAC-ot, hozzák sportolni a gyermekeket, hiszen a NAC az egykori híres nagyváradi labdarúgásból erőt merítve végzi az utánpótlás nevelést.
Jelentkezni, illetve érdeklődni lehet Opre Csaba edzőnél a 0741670120-as telefonszámon, vagy az Egyesület közösségi oldalán: facebook.com/NAC-Labdarúgó-Egyesület.
Képanyag: NAC Labdarúgó Egyesület / facebook