Córdoba után Buenos Aires


A vajdasági teniszező négy helyet javít a világranglistán.

fotó: ubbitenis.es

Az elődöntő jelentette a végállomást Györe Lászlónak a Córdobában zajló salakpályás tornán. A zentai teniszező két mérkőzést megnyert az argentin városban, ahol előbb a világranglistán 150. spanyol Pedro Martineznél, majd az 50. helyezett argentin Juan Ignacio Londerónál bizonyult jobbnak.

Györe az elődöntőben a torna első kiemeltjétől, a világranglistán 14. Diego Schwartzmantól kapott ki, aki a mezőny egyik legalacsonyabb játékosa a maga 170 centiméterével. A hazai közönség előtt szereplő argentin teniszező 6:1, 1:6, 6:2-es eredménnyel nyert és harcolta ki a döntőbe jutást.

A vajdasági teniszező a simán elveszített első játszma után ugyanolyan eredménnyel vágott vissza Schwartzmannak, majd a harmadik szett elején két bréklabdája volt, de nem használta ki őket. Ezt követően néhány játék ugyan szorosan alakult, a fontos pontokat azonban többnyire Schwartzman nyerte.

Györe László a córdobai elődöntővel 90 pontot szerzett és a világranglistán négy helyet javítva feljön a 35. pozícióra. A 24 éves teniszező Buenos Airesbe utazott, ahol egy másik salakpályás versenyen szerepel. Hétfőn vagy kedden a kevésbé ismert argentin Francisco Cerundolóval játszik az első fordulóban. Ha győzelmet arat, akkor a második körben az a Londero lehet az ellenfele, akit legyőzött Córdobában.

A rovat legfrissebb hírei