Utolsó simítások az Európa-bajnokság előtt


Hamarosan kezdődik a birkózó Eb - Negyven országból 1500 vendég, komoly pénzdíj a magyar helyezetteknek

fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Negyven országból több mint 1500 akkreditált vendég, sportoló, edző, sportvezető érkezik a március 26-án kezdődő budapesti birkózó Európa-bajnokságra, amelynek eredményesen szereplő hazai indulói komoly jutalmat kapnak a magyar szövetségtől (MBSZ).

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke a kontinensviadal hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az aranyéremért hatmillió, az ezüstért hárommillió, a bronzért kétmillió, míg az ötödik helyezésekért félmillió forint jár.
    
"Az MBSZ 2015 óta stabil, átlátható gazdálkodást folytat, ennek is köszönhetően külön díjazásban részesítjük a fővárosi Eb-n jól szereplő sportolóinkat" - hangsúlyozta Németh Szilárd, aki emlékeztett rá, hogy eddig összesen 62 arany-, 90 ezüst- és 110 bronzérmet nyertek a magyar birkózók Európa-bajnokságokon, és mint mondta, bízik benne, hogy ezek a számok tovább emelkednek Budapesten.
    
Az elnök bejelentette, hogy az Eb után 17 birkózószőnyeget osztanak szét hazai egyesületek között, és a 2018-as hazai világbajnoksághoz hasonlóan ezúttal is támogatják az utánpótláskorú sportolókat, hogy a helyszínen szurkolhassanak példaképeikért. A szövetség 3000 igazolt fiatal birkózóját segíti elutaztatni a viadalra, az MBSZ abban bízik, hogy a kontinensvaidal hasonlóan nagy lökést ad majd az utánpótlás bővítésének, mint a három és fél évvel ezelőtti vb, amely után 380-nal sikerült növelni a sportágba jelentkező gyermekek számát.
    
Németh Szilárd arra is kitért, hogy az Európa-bajnokság nem csupán a sportág, hanem a főváros megerősödését is szolgálja, mivel 10-11 ezer vendégéjszakát jelent a verseny Budapestnek.
    
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a kormánynak azt a célját hangsúlyozta, hogy minél több rangos világversenyt rendezzen az ország, és mint azt jelezte, kiemelt eseményekben idén sem lesz hiány. Hangsúlyozta, hogy az Európa-bajnokság a júniusban esedékes vizes világbajnokság után a második legnagyobb hazai rendezésű sportesemény 2022-ben.
    
"A magyar birkózásnak nagy tradíciói vannak. Nemcsak a bajnokaink révén vagyunk ismertek a világban, hanem a sportrendezvény-szervezés miatt is. Számos kiváló világversenynek adtunk már otthont. Ez az Eb azt is segíti, hogy népszerűsítse a sportágat és motiválja a hazai utánpótlást" - fogalmazott Szabó Tünde.
    
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke a birkózószövetség vezetését méltatta, kiemelve, hogy Németh Szilárddal és Bacsa Péter ügyvezető alelnökkel is rögtön megtalálta a közös hangot, s hozzátette, hogy a szövetségben példaértékű, kemény munka zajlik.
    
Az Eb előkészítése a szervezőbizottságot is vezető Bacsa Péter elmondása szerint gőzerővel zajlik. A sportvezető hangsúlyozta, hogy ez lesz az első olyan Eb Magyarországon, melyen valamennyi szakág, a női, a kötött- és a szabadfogás is szerepel, és az is újdonság lesz, hogy a grappling szintén helyet kapott a műsorban. Ez utóbbi földharcra épülő hibrid küzdősport, melynek világeseményeit a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) rendezi.
    
Az Európa-bajnokság a BOK Csarnokban március 26-án a grappling versenyeivel indul, majd a birkózók 28-án kezdik küzdelmeiket. Az Eb, amelyre a belépés ingyenes lesz, április 3-án zárul.

A rovat legfrissebb hírei