Fritsch Róbert karrierje eddigi legnagyobb sikerét aratta


A magyar birkózó diadalmaskodott a kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában vasárnap a budapesti birkózó Európa-bajnokságon

fotó: MTI/Kovács Anikó

A csepeliek tavaly Eb-bronzot szerzett kötöttfogásúja szombaton két szép sikerrel jutott az elődöntőbe, melyben a szerb Ali Feizollah Arsalant kiélezett küzdelemben verte. A vasárnapi aranycsatában a címvédő Shmagi Bolkvadze várt rá, aki eddig nagyon meggyőző volt.
    
A georgiai nagyon erősnek tűnt már az első másodpercektől, a meccs elején végig ő tolta, mozgatta a csepeli birkózót, akit másfél perc után meg is intettek. Bolkvadze erejét állásból megmutatta, lentről viszont fordított emelésből képtelen volt akciót csinálni, így Fritsch 0-1-nél állhatott fel, s a különbséget meg tudta tartani a szünetig a szakasz végéig robotoló riválisa ellen.
    
A folytatásban a magyar igyekezett visszaintetni ellenfelét, aki azonban keményen küzdött, hogy ebben megakadályozza, de az ötödik percben mégis leküldték a bírók (1-1), parterhelyzetből pedig Fritsch gyönyörű emelés után átforgatta (3-1). Az akciót Bolkvadze megkontrázta és mögé került (3-2), de nem tudta továbbvinni támadását, az utolsó egy percben pedig Fritsch állásból nagyon szépen lezárta a réseket, nem engedte indulni riválisát és karrierje eddigi legnagyobb sikerét aratta.


A rovat legfrissebb hírei