Váncza nem bírt a törökkel


Váncza István ezüstérmet nyert a kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában vasárnap a budapesti birkózó Európa-bajnokságon.

Váncza István (pirosban) a török Murat Firat ellen küzd a férfi kötöttfogású birkózók 67 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a budapesti birkózó Európa-bajnokságon a BOK Csarnokban 2022. április 3-án. A magyar versenyző 3-1-re kikapott. MTI/Kovács Anikó
 
Az FTC sportolója szombaton nagyszerű teljesítménnyel menetelt, első három meccsét idő előtt lezárta, majd az esti elődöntőben örmény riválisát 4-2-re győzte le. A vasárnapi fináléban a török Murat Firattal küzdött meg, aki a tavalyi Eb-n harmadik, a vb-n pedig ötödik volt.
    
A meccs elején Váncza rögtön egy karberántással nyitott, pontot azonban nem tudott szerezni. A folytatásban is ő tűnt aktívabbnak, a bíró mégis a magyart intette először (0-1), ami azonban nem zavarta meg a hazai tehetséget, parterhelyzetből azonnal felpattant a szőnyegről. A pihenőre ugyanakkor mégis Firat mehetett elégedettebben, miután kevéssel az első három perc vége előtt fejlefogásból lecsavarta ellenfelét, így 3-0-ra elhúzott.
    
A magyar hátrány mindezek ellenére behozhatónak tűnt tekintve, hogy Váncza eddig pontgazdagon birkózott és parterhelyzetből kifejezetten eredményes volt. A törököt egy perc után meg is intették (1-3), s jöhetett a ferencvárosi akciója, ám Firat egészen kiválóan védekezett, Váncza pedig hiába próbált többször is emelni, megmozdítani is alig tudta.
    
Az utolsó másfél percben Váncza erejének utolsó morzsáit is kiadta magából, karberántással, derékra támadással is próbálkozott, ezúttal azonban nem találta az akcióhoz vezető utat, s elkeseredetten terült el a mérkőzés végén, majd könnyeivel küszködve hagyta el a szőnyeget.
   
"Mérhetetlenül csalódott vagyok, nem hiszem, hogy holnapra megszépülne ez az ezüst. Ma jobb volt nálam a török, mert sajnos nagyot hibáztam, nem szoktak rajtam állásból pontot csinálni, de most ez történt, és ezért komoly árat fizettem. Ennek ellenére megvoltak a lehetőségeim, de nem tudtam befejezni az akciókat, amelyeket tegnap valószínűleg sikerült volna, de ma rosszabbul birkóztam" - mondta könnyeivel küzdve Váncza, aki hozzátette, az volt a terv, hogy ő támad először földről, de nem értette, miért őt küldtek le először, mivel sokkal aktívabb volt a riválisánál, ennek ellenére inkább magában keresi a hibát. "Az ezüst vigaszt nem nyújt, de motivációt sokkal inkább, jövőre újra megpróbálom, sőt, még idén a vb-n!"
    
A 22 éves sportoló a magyar kötöttfogású válogatott második érmét szerezte a szombaton harmadik Vitek Dáriusz (130 kg) után, egyúttal övé a hetedik magyar dobogós hely a kontinensviadalon. A szabadfogású Muszukajev Iszmail (65 kg) diadalmaskodott, Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg) pedig második lett. Vitek és Torba mellett a szabadfogású Ligeti Dániel (125 kg), illetve Nagy Bernadett (76 kg) és Dollák Tamara (57 kg) a dobogó alsó fokára állhatott fel.
    



A rovat legfrissebb hírei