A cél mindig jobbnak lenni


Gazdag Dániel a legjobb szezonját is túlszárnyalná

fotó: inquirer.com

Gazdag Dániel, a Philadelphia Union magyar válogatott labdarúgója szerint jó úton jár, hogy túlszárnyalja az előző szezonbeli teljesítményét, amelyet pályafutása eddigi legjobbjának tart.

"Nekem és a csapatnak is nagyon jól kezdődött az idény, öt forduló után vezetjük a bajnokságot, én pedig négy meccsen is betaláltam. Ez a lendület reményeim szerint az egész szezonban kitart" - mondta kedden az M1 aktuális csatornának a középpályás.

A 26 éves futballista, aki eddig minden meccsén kezdő volt, úgy vélte, idén még erősebb a klubcsapata, így akár túlszárnyalhatja tavalyi eredményét, amikor a keleti főcsoport döntőjében maradt alul.

"Jelenleg nagyon jó helyen vagyok, a szezon végéig van szerződésem. Cél a trófea" - jelentette ki Gazdag. "Önbizalommal játszunk minden meccsen, olyan állapotban vagyunk, amikor minden összejön."

A nemzeti együttesről azt emelte ki, hogy vegyes érzésekkel tért vissza az Egyesült Államokba, mert a szerbek ellen jobban játszottak, mégis kikaptak, míg Észak-Írország vendégeként rosszabbul futballozva nyertek. Kifejtette, labdabirtoklásban kellene fejlődni, mert ha a Nemzetek Ligájában nem lesz náluk a labda, akkor a riválisok szétfuttatják majd a csapatot.

Gazdag szerint a magyarok az Európa-bajnok, de a vb-ről lemaradt olaszok, az Eb-ezüstérmes angolok, illetve a németek ellen sem lesznek esélyesek, ahogy a tavalyi Eb-n sem voltak egyetlen ellenféllel szemben sem, de a céljuk, hogy megnehezítsék a riválisok dolgát.


A rovat legfrissebb hírei