Németh Anett a döntőre készül


Izgatottan várja a német röplabda-bajnokság kedden rajtoló döntőjét az SC Potsdamban játszó magyar légiós

fotó: imago-images.com

A magyar válogatott ütője az amerikai egyetemi tanulmányai után, első profi évében, csapata egyik legjobbjaként készülhet a Stuttgart elleni fináléra.

A 22 éves feladóátló tavaly nyáron, két idényre szerződött a német élcsapathoz, amelyben szezon közbeni bokasérülése és többhetes kihagyása ellenére is kulcsember: az Aachen elleni negyeddöntőben előbb 13, majd öt pontot szerzett, a Drezda elleni elődöntőben pedig 21 és 18 ponttal segítette együttesét.
    
"Nem csak én, de az egész csapat izgatottan várja a döntőt, amit én különösen nagy dologként élek meg, hiszen mégiscsak ez az első évem Németországban" - jelentette ki az MTI-nek a 27-szeres válogatott röplabdázó.
    
A Vasasban nevelkedett, majd három idényt az amerikai Coastal Carolina Egyetemen töltött játékos elmondta, a vezetőség szezon előtti célkitűzése a legjobb négybe jutás volt a Német Kupában és a bajnokságban is, ezt pedig sikerült túlszárnyalni azzal, hogy a klub történetének első Bundesliga-fináléjára készülhetnek.
    
"Már a szezon előtt is láttuk, hogy mindenkivel szemben lehet keresnivalónk, így ott volt a fejünkben, hogy akár a döntő is összejöhet. December-januárban aztán sok problémával kellett szembenéznünk, volt több játékoscserénk is, én sérült voltam, a koronavírus miatt is sok edzés kimaradt, de január végétől egyre jobban összerázódtunk, ennek eredménye most ez a finálé" - fogalmazott Németh.
    
Az Universiade-negyedik ütőjátékos - aki fiatal kora ellenére két súlyos térdsérülésen is túl van már - kiemelte, a csapategység az idény közbeni változások ellenére is remek, a fiatal távozók helyére rutinosabb játékosok érkeztek, de így is közösen tudnak ugyanazokért a célokért küzdeni.
    
A Stuttgart elleni fináléval kapcsolatban megemlítette, hogy a rivális játéka két nagy ütőerejű röplabdázóra épül, míg náluk, a Potsdamnál inkább a csapatjáték van előtérben, és amennyiben a nyitásfogadásuk megfelelő, minden támadójuk képes mérkőzést eldöntő teljesítményre.
    
"Az, hogy pályahátrányban vagyunk, inkább csak amiatt nehezítő körülmény, hogy Stuttgart messze van, így hosszú utazás vár ránk az idegenbeli találkozók előtt. A bajnokságban saját otthonunktól távol mindössze egyszer kaptunk ki, és bár a riválisunknak nagy szurkolótábora van, szeretnénk kihasználni, hogy arra számítanak, ők fognak nyerni" - latolgatta az esélyeket a magyar játékos. A kupagyőztes Stuttgart a mostani idényben német csapattól csak egyszer, épp a Potsdamtól kapott ki.
    
"Szeretnénk a döntőben is építeni erre a sikerre, úgy állunk hozzá a párharchoz, hogy ha valaki, akkor mi meg tudjuk csinálni és le tudjuk győzni a Stuttgartot" - tette hozzá Németh Anett.
    
A válogatott játékos zárásként megjegyezte, nehezebb idényre és hosszabb beilleszkedési időre számított, úgy gondolta, a bajnokság elején szüksége lesz majd egy-két hónapra, hogy felvegye a német élvonal ritmusát, ugyanakkor hamar sikerült bebizonyítania magának és az edzőjének is, hogy a pályán van a helye.
   
A kedden rajtoló német bajnoki döntő az egyik fél harmadik győzelméig tart és legkésőbb jövő vasárnap zárul.


A rovat legfrissebb hírei