Mission Impossible magyar módra


“Papíron négy lehetetlen vállalkozás vár ránk”

Fotó: mlsz.hu

Marco Rossi, az angolok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a következő másfél hétben "papíron négy lehetetlen vállalkozás" vár a csapatára.
Az 57 éves szakvezető a Puskás Arénában szombaton zárt kapuk mögött - de több mint 30 ezer 14 éven aluli gyerek jelenlétében - sorra kerülő találkozó pénteki sajtótájékoztatóján Telkiben azt mondta, ő és a szakmai stáb minden tagja, valamint a játékosok is tisztában vannak azzal, hogy kik az ellenfelek, illetve milyen minőséget képviselnek.

Az olasz szakember kiemelte, a válogatott az ellenfeleit lecserélni nem tudja, de ki tudja elemezni mind az angolokat, mind pedig az Európa-bajnok olaszokat és a németeket.

"A mi nagy lehetőségeink alapját az jelenti, hogy meccsről meccsre javulunk, sőt, vannak olyan területek, amelyekben folyamatosan javulást akarok látni" - hangsúlyozta Rossi, aki hozzátette, nyilvánvaló, hogy az A divízióból lesznek csapatok, amelyek visszacsúsznak a B divízióba, a nemzeti együttes pedig azon dolgozik, hogy ne Magyarország legyen az. "Ugyanakkor szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy az A divíziós szereplést mi nem ajándékba kaptuk, hanem megküzdöttünk, megharcoltunk érte".

Marco Rossi az MTI kérdésére elmondta, a sérüléséből nemrég felépült Szalai Attila százszázalékos tagja a keretnek, egészségileg pedig teljes mértékben rendbe jött.

"A magam részéről róla azt tudom mondani, hogy biztosan játszani fog és szinte biztosan kezdő lesz" - mondta az olasz szakember a Fenerbahce védőjéről.

A csekély brit médiaérdeklődést firtató kérdésre Rossi úgy felelt, ezt "normálisnak" tartja, mert ebben a csoportban az angolok úgy érzik, hogy Magyarország a legkevésbé veszélyes rájuk.

"Remélem, hogy a brit sajtóban pozitív visszhangja lesz annak, hogy gyerekeket hívtunk meg erre a mérkőzésre, mert tavaly csúnyán meghurcolták a magyar labdarúgást és a szurkolókat, mivel azt állították rólunk, hogy rasszisták vagyunk" - fogalmazott a kapitány.

A magyar-angol Nemzetek Ligája-találkozó szombaton 18 órakor kezdődik a Puskás Arénában. Ezt követően az olaszokkal idegenben, a németekkel itthon játszik a válogatott, majd az Anglia elleni idegenbeli találkozóval zárul a júniusi Nemzetek Ligája-program.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata:

Gulácsi Péter - Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila - Fiola Attila, Nagy Ádám, Schäfer András, Styles Callum - Sallai Roland, Szoboszlai Dominik - Szalai Ádám

 

A rovat legfrissebb hírei