Vajdasági kiállítás Nagyváradon
Szalai Attila vajdasági karikaturista műveit Szent László városában állították ki
Szalai Attila Jenei Imre bajnokok Ligája győztes edzővel
Szalai Attila szabadkai karikaturista képeit jól ismerik a Sporthatároknélkül.hu oldal olvasói, hiszen gyakran használjuk őket a cikkeinkhez.
A MSÚSZ Nivódíjas művész rajzai ezúttal egész új helyen jelentek meg, történetesen Szent László városában, Nagyváradon.
A nagyváradi Szent László Egyesület László nap (június 27) körül rendezi meg minden éveben a lovagkirályról elnevezett magyar városnapokat, így idén a X. jubileumi Szent László napok keretében meghívták Szalai Attilát is, hogy Karikatúra kaleidoszkóp kiállítását megismerhessék a nagyváradiak.
A kiállítás rendhagyó módon nem egy galériában kapott helyet, hanem a nagyváradi Csíki Söröző és Étterem látta vendégül az eseményt, azzal a tervvel, hogy minél több ember láthassa több héten keresztül.
Az eseményt Zatykó Gyula, a Szent László napok főszervezője nyitotta meg, és köszöntötte a megjelenteket, majd Papp István, a Bihari Napló újságírója vette át a szót, aki ezúttal nemcsak sajtósként, hanem végzettsége által művészettörténészként mutatta be a karikatúra műfaját, a művészt és munkáit. Papp István kiemelte, hogy Szalai Attila karikatúráinak a legfontosabb jellemzője, hogy a műfaj fő jellemzőjével ellentétben nem kigúnyolja, kifigurázza vagy nevetségessé teszi a megrajzolt figuráit, hanem ponthogy tiszteleg előttük a rajzaival.
Ezt a későbbiekben maga Szalai Attila is megerősítette, hogy mennyire becsüli azokat a személyeket, akiket lerajzol, és külön megemlítette, hogy mennyire megtisztelő számára, hogy a nagyváradi kiállításon három olyan személy is személyesen tiszteletét tette, akiknek a képe kikerült a falra. (Tőkés László volt református püspök, Jenei Imre bajnokok ligája győztes edző és Varga Csaba hegymászó).
Szalai Attila rajzai két sajátos területre koncentrálodnak, a sportra és a zenére. A művész ezúttal viszont a helyieknek egy harmadik témával is készült, híres erdélyieket, illetve ezen belül híres nagyváradiakat is megrajzolt, így aki ellátogat a Csíki Sörözőbe az láthatja többek közt a Szent László király-, Ady Endre-, Bartók Béla-, Széchenyi Zsigmond-, Tőkés László-, Bőjte Csaba-, Jenei Imre- vagy a Varga Csabáról készült rajzot.
KÉPGALÉRIA
képanyag: Tompa Réka
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: szalai-attila, sportkarikatura, nagyvárad, vajdaság