Kezdődik a munka Kufsteinben


Harkai Hunor teljes erőbedobással vág neki 19. edzői szezonjának és az új kihívásnak

Nemrégiben megírtuk, hogy július 6.-tól az osztrák másodosztályban szereplő Pirlo Kufstein Towers kosárlabda csapata a vajdasági Harkai Hunor vezetőedző kezébe helyezte a csapat sorsát.

Jelenleg még vakáción a csapat, ahogy a frissen kinevezett edző is utolsó szabadnapjait tölti az újabb kihívás előtt, viszont a háttérben azért zajlanak az események.

„ A napokban újabb két idegenlégiós csatlakozott a csapathoz. Emellett a tavalyi keretből szinte mindegyik osztrák, hazai játékosunk hosszabbított a klubbal, egyedül Thomas Pirchner igazolt el a rivális BBU Salzburg csapatához, akiktől mi is tudtunk igazolni egy 22 éves tehetséget az irányító posztra, Savo Blagojevic-t.  Bzok benne, hogy nagyon hasznos lesz majd a rotációnkban.” - mesélte a Sporthatároknélkül.hu oldalnak Harkai Hunor.

„A bő keretben helyet fognak kapni fiatal tehetséges hazai nevelesű játékosok is, mint például a 16 éves Igor Milanovic. Bízunk benne, hogy a légiósok mellett az is vonzza majd a nézőket, hogy a keret legalább fele hazai nevelesű játékos lesz. Az előző szezon légiósai közül csak a szlovén  első osztályban megfordult Luka Bozakot (22,187cm) tartottuk meg, és az írányító poszt mellett, dobohátvédként is számíthatunk rá. Dobóhátvéd posztra a litván Kasparas Berenis (23, 195) mellett döntöttünk, aki hazája utánpótlás válogatottjában is szerepelt, illetve Litvánia után megfordult Spanyolországban és Olaszországban egyaránt. Mivel szeretnénk felvenni a Bundesliga 2 legjobb csapataival is a versenyt, ezért szerettünk volna ellenszert találni a legjobb csapatok domináns centerei ellen. Nagy örömünkre sikerült megszereznünk center posztra, a francia Axel Okongot (26,213cm), aki fizikai adottsagaival biztos ki fog tünni a bajnokságban.Még egy légióst szeretnénk igazolni és lassan a keretünk végleges, tehát teljes csapattal tudnánk kezdeni a felkeszülést augusztusban.”

A topolyai szakember azt is elmesélte, hogy eddig még nem sikerült a csapattal találkoznia, csak online beszélgetett velük is, és az új igazolásokkal is.

"Eddig összesen két napot töltöttem Kufsteinben, akkor nem találkoztam a felnőtt játékosokkal, mivel vége volt már a szezonnak, ellenben az U18-as csapatnak tartottam egy edzést, akik közül többen helyet kapnak majd a bő keretben. A fogadtatás nagyon jó és profi volt, jól éreztem magam, és ugyanezt várom majd augusztus közepétől is"

Az is kiderült, hogy a topolyai szakember a szünetben sem tétlenkedik majd, hiszen az új csapata mellett egyéb szakmai "kötelességeinek" is eleget tesz és fejleszti magát, de más szakmabelieket is.

"Július 24-én indulok Romániaba, mivel meghívak Galațiba a nemzetközi Phoenix Kosárlabda táborba, hogy egy héten keresztül edzéseket és előadásokat tartsak. Lényegében ez egy együttműködés folytatása, mely tavasszal kezdődött a kreditpont szerző online klinikán, a Román Kosárlabda Edzők Szövetségének tartott előadásommal, és a Szövetség vezetője, Florin Nini hívott meg most Galațiba, hogy folytassuk az együttmüködést."

A tábor után még lesz egy rövid szünet Szerbiában, majd Harkai indul Kufsteinbe és kezdődik a kenmény munka. A felkészülési időszak mellett szeptember 24-25-én a nemzetközi Arte Hotel Kupa Kufsteinben vár a csapatra, előtte es utána további felkeszülési mérkőzések lesznek igen komoly ellenfelek ellen is, mint peldául a múlt szezon Bundesliga 1 ezüstérmes Swans Gmunden csapata ellen, akik a következő szezonban jogosultságot szereztek a FIBA Bajnokok Ligájának selejtezőjében való indulásra.

Egy biztos, izgalmas feladat és nagyon komoly kihívás következik Harkai Hunor és a Pirlo Kufstein Towers életében.

A rovat legfrissebb hírei