A párharc java még csak most jön


A bajnok és kupagyőztes férfi labdarúgók csütörtöktől a Népligetben készülnek a BL-selejtező visszavágójára

A Bajnokok Ligája második selejtező körének első, budapesti mérkőzése után a mieink 2-1-es hátrányból, de a továbbjutás szempontjából egyáltalán nem reménytelen helyzetből várják a folytatást. Így látja ezt Sztanyiszlav Csercseszov is, aki szerint a párharc java még csak most jön.

„Ahogy ígértem, csütörtök reggeltől már a pozsonyi mérkőzésre összpontosítunk. A mai edzés előtt átbeszéltük a stábtagokkal és a játékosokkal a szerdai mérkőzésen látottakat, és már teljes erővel a visszavágóra fókuszálunk. Nyilván nem örülünk a vereségnek, hiszen nagyon szerettük volna győzelemmel kiszolgálni közönségünket, akiknek ezúton is köszönjük a szurkolást, de valószínűsíthető volt, hogy a továbbjutás két találkozón fog eldőlni. A feladat adott: Pozsonyban kell legyőzni a Slovant és kiharcolni a továbbjutást. Mindent megteszünk, hogy ez sikerüljön!” - mondta a FradiMédiának a vezetőedző.

A párharc második mérkőzését július 27-én, szerdán 20.30-tól rendezik Pozsonyban.

Forrás: fradi.hu

A rovat legfrissebb hírei