Gulyás Michelle ezüst-, a magyar csapat bronzérmes


Remekeltek a magyar versenyzők az alexandriai öttusa-világbajnokságon

fotó: Magyar Öttusaszövetség / facebook

Gulyás Michelle ezüstérmet nyert a nők versenyében az alexandriai öttusa-világbajnokságon, a Gulyás, Simon Sarolta, Guzi Blanka összeállítású magyar csapat pedig a harmadik helyen végzett.
    
A döntő másik magyar résztvevője, Simon 16. lett, Guzinak az elődöntős eredménye számított bele a magyar együttes pontszámába.
    
Győzött az olasz Elena Micheli, míg harmadikként a török Ilke Özyüksel futott a célba.
    
A csapatversenyben a britek bizonyultak a legjobbnak, mögöttük a dél-koreaiak lettek a másodikak.
    
A 70 fős női mezőny szerdán a selejtezővel kezdett, onnan 36-an léptek tovább. Ezt követte a csütörtöki körvívás, melynek eredményét magukkal vitték a versenyzők az elődöntőbe, és a továbbjutók a döntőben is ezzel a pontszámmal kezdtek. A péntek délutáni-esti elődöntőben két 18-as csoportban zajlottak a küzdelmek, a szombati döntőbe csoportonként az első hét-hét közvetlenül, további négy öttusázó pedig pontszáma alapján jutott be. A magyar négyesből ketten biztosították helyüket a finálé mezőnyében.
    
A legjobban Simon vívott csütörtökön a magyarok közül, ő 22 ellenfelét legyőzte és csak 13-tól kapott ki, ennek köszönhetően a döntőt az 1-3. pozícióból kezdte. Gulyás 20 győzelemmel és 15 vereséggel zárt, ezzel a finálé rajtjánál 5-6. volt. A lovaspályán szombat este - villanyfényben - Gulyás hibátlanul ment végig, Simon egy akadályt húzott le. A bónuszvívásban - melyben a rangsoroló vívás sorrendje alapján fordított sorrendben léptek pástra a versenyzők és a győztes maradt mindig a páston - mindkét magyar egy győzelmet aratott, azaz két pluszpontot szerzett.
    
A 200 méteres úszásban Gulyás 2:12.74 perccel a harmadik leggyorsabb volt, Simon pedig 2:24.59-cel 17. lett ebben a számban.
    
A négy lövősorozattal megszakított 5x600 méteres futást a Gulyás harmadik, Simon a kilencedik pozícióból kezdhette, előbbi hátránya 18 másodperc volt az éllovas Michelivel szemben, és öt a francia Elodie Clouvel mögött. Gulyás már az első lövészetből másodikként jött ki az állásból, majd mindegyiknél közelebb került az élen futó olaszhoz, akit az utolsó körben utol is ért, a hajrát azonban ellenfele bírta jobban. Ezzel a tavaly, a kairói vb-n nyert bronzérme után ezúttal ezüstöt érdemelt ki a 21 éves magyar versenyző. A kombinált számban Gulyás (11:40.70) a hatodik, Simon (12:29.20) a 16. időt érte el.

Eredmények:

női egyéni verseny, világbajnok:

1. Elena Micheli (Olaszország) 1416 pont
2. Gulyás Michelle 1412
3. Ilke Özyüksel (Törökország) 1405
...16. Simon Sarolta 1342

női csapatverseny, világbajnok:

1. Nagy-Britannia (Charlie Follett, Olivia Green, Jessica Varley) 4161
2. Koreai Köztársaság (Kim Szun Vu, Szong Szung Min, Dzsang Heun) 3987
3. Magyarország (Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Guzi Blanka) 3815


férfi egyéni verseny, világbajnok:

Joseph Choong (Nagy-Britannia) 1514 pont
2. Mohamed Elgendi (Egyiptom) 1512
3. Szép Balázs 1507
...8. Demeter Bence 1489
...10. Bőhm Csaba 1483
...13. Bereczki Richárd 1464


férfi csapatverseny, világbajnok:

1.Franciaország (Valentin Belaud, Christopher Patte, Valentin Prades) 4491 pont
2. Magyarország (Szép Balázs, Demeter Bence, Bőhm Csaba) 4479
3. Németország (Pele Uibel, Marvin Faly Dogue, Patrick Dogue) 4417

 

A rovat legfrissebb hírei