Magyar ezüst az atlétikai Eb-n


Halász Bence ezüstérmet nyert kalapácsvetésben a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló atlétikai Eb-n csütörtökön

fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A vb- és Eb-bronzérmes dobó jól kezdett a döntőben - amely a vihar miatt félórás csúszással kezdődött -, elsőre 78,20 méterig hajította a kalapácsot. Ezzel a nyitó sorozat után a harmadik helyen állt az olimpiai bajnok lengyel Wojciech Nowicki (78,95) és az ukrán Mihajlo Kohan (78,48 m) mögött.
    
A szakadó esőben Halász 78,26-tal folytatta, Nowicki elsőként került 80 méter fölé (80,90), míg honfitársa, az ötszörös világbajnok Pawel Fajdek második kísérletét is elrontotta.  
    
Halász, aki a júliusi eugene-i világbajnokságon dobta túl először a 80 métert (80,15), harmadikra megjavította egyéni csúcsát és 80,92-vel átvette a vezetést! Nowicki egy centit rátett a 80,90-re és egy centiméterrel állt a magyar kalapácsvető mögött, Fajdek pedig 78,43-mal feljött a negyedik helyre.
    
A következő körben, amikor már csak az első nyolc maradt versenyben, a tokiói játékokon második norvég Eivind Henriksen 79,45-tel előrelépett harmadiknak. Nowiciki 80,66-tal folytatta, míg Halász kísérlete érvénytelen volt.
    
Az ötödik sorozatban Nowicki kereken 82 méterrel, a világ idei legjobbjával az élre állt. A szombathelyi versenyző ekkor 78,46-ot dobott, a hatodik körben már nem változott a sorrend.
    
Halász szerint színvonalas versenyt vívott riválisaival.
    
"Szerencsére itt voltak nálam az esőgumik. Azt már előzetesen mondtam, hogy én szeretem az esőt, most sem volt ez másként. Az persze nem jött jól, hogy a kezdés előtt húsz percre megfogtak minket, de úgy gondolom, hogy sikerült ezen felülkerekednem. És szerintem ma ez volt a döntő. - nyilatkozott Halász Bence, mielőtt elvitték az eredményhirdetésre. - Nagyon örülök az egyéni csúcsnak, elképesztő, hogy ez most így sikerült. Úgy gondolom, hogy ebben is maradt, utána nem is álltam le, próbáltam javítani. Nowicki a világ idei legjobbjával nyert, ebből is látszik, hogy milyen színvonalas verseny volt."
    
Halász Bence a magyar csapat második érmét szerezte az atlétikai Eb-n Madarász Viktória után, aki harmadik lett 35 kilométeres gyaloglásban.

férfi kalapácsvetés, Európa-bajnok:

1.Wojciech Nowicki (Lengyelország) 82,00 m
2. Halász Bence 80,92
3. Eivind Henriksen (Norvégia) 79,45

A rovat legfrissebb hírei