Megvan az első tavaszi győzelem


A topolyai TSC labdarúgói minimális arányban nyertek a hétközi fordulóban.

fotó: TSC / Facebook

A TSC megszerezte első tavaszi győzelmét a szerb labdarúgó Szuperligában, miután 1:0-ra felülmúlta Szabácson a táblázaton utolsó helyezett Mačvát. A topolyaiak az előző két bajnoki találkozójukon egyaránt 1:1-es döntetlent játszottak, előbb az Inđija, majd a belgrádi Partizan ellen.

A minimális, de értékes győzelmet a csapat montenegrói játékosa, Tumbasević biztosította be a hétközi fordulóban, aki a 29. percben talált be a hazaiak kapujába. A TSC megérdemelten szerezte meg idei 11. győzelmét, hiszen többet birtokolta a labdát, illetve több rúgási kísérlete volt. A játékvezető összesen hét sárga lapot mutatott fel, ebből hármat a topolyai játékosoknak.

A TSC a győzelemmel megerősítette ötödik helyét a táblázaton és továbbra is versenyben van az európai kupaindulást érő helyekért. Szabó Zoltán együttese a következő fordulóban esélyesként lép pályára, hiszen a tizedik helyezett Napredakot látja vendégül, amely a három tavaszi mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett. A találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik Zentán.

A táblázat élbolya: 1. Crvena zvezda 62, 2. Partizan 51, 3. Vojvodina 48, 4. Čukarički 43, 5. TSC 41 ponttal.

Szuperliga, 23. forduló:
Mačva–TSC 0:1 (0:1)
Szabács, gólszerző: Tumbasević a 29. percben.

TSC: Filipović, Varga, Antonić, Babić, Ponjević, Tumbasević, Milićević, Zec (Tomanović), Arsenijević (Grabež), Szilágyi (Đurić), Lukić.

A rovat legfrissebb hírei