Kiütéses győzelem a románok ellen


A Magyarország–Románia mérkőzés már a 33. másodpercben eldőlt

fotó: waterpolo.hu

A magyar női vízilabda-válogatott szombaton egy 22:0-s, kiütéses győzelemmel hangolt a spanyolok elleni negyeddöntőre készülhet

A Magyarország–Románia mérkőzés mondhatni már a 33. másodpercben eldőlt, amikor Parkes Rebecca megszerezte a vezetést a magyar csapatnak. Az első perctől látszódott, hogy hatalmas a különbség a két csapat között. A több erdélyi magyarral felálló románoknak már az első negyedben is többször gondot okozott, hogy átjussanak ellenfelük térfelére. Ahogy telt az idő, egyre fáradtabbak lettek és csak a magyar játékosokon múlt, hogy mekkora lesz a különbség. A mérkőzés 22:0-nál ért véget, a születésnapját csütörtökön ünneplő kiskövesdi Máté Zsuzsanna több labdaszerzése mellett két góllal zárta a találkozót.

Sorsdöntő negyeddöntő


Magyarország legközelebb hétfőn 19 órától játszik majd az Európa-bajnokság negyeddöntőjében, a két éve Budapesten Eb-címet szerző Spanyolország ellen.

„Volt egy testébresztő úszásunk reggel hat után, illetve nemcsak a szokásos bemelegítést végeztük, hanem egy komplett edzést abszolváltunk a meccs előtt. Ez így teljesen kitöltötte a délelőttünket és elérte a célját a mérkőzéssel együtt – kezdte a 10 órakor kezdődő találkozó előtti program ismertetésével a mixzónában Bíró Attila. – Örülök, hogy nem kaptunk gólt. Mindenkinek megadjuk azt a tiszteletet, hogy teljes erővel játszunk, ha jobb, vagy akár ha gyengébb az ellenfél. A román válogatott az utóbbiak közé tartozik” – mondta a szövetségi kapitány. A magyar válogatott egy nappal korábban a spanyolokat a második játéknapon 12:9-re legyőző olaszok ellen teljesített egy kétkapus edzést, vagyis játszott egy három negyedes „felkészülési mérkőzést”, amiről pozitívan nyilatkozott a tréner.

„Azt gondolom, hogy ha hasonló játékot tudunk hozni, mint ott, akkor jó esélyeink lesznek hétfőn a spanyolok ellen. Jól játszott a csapat. Nyilván nem lehet egy edzést összehasonlítani egy mérkőzéssel, de jól működtek dolgok – tette hozzá Bíró, aki szerint a címvédő spanyol válogatottnak eddig csak az olaszok ellen volt komoly mérkőzése az Eb-n, azon pedig nem játszottak csúcsformában. – Ne felejtsük el azonban, hogy ők nyerték az előző Eb-t, papíron és egyébként is ők az esélyesei ennek a tornának. Azt gondolom, hogy a magyar válogatott is az esélyesek közt van. A hétfő sorsfordító lesz nekünk és a spanyoloknak is” – zárta a szakember.

Forrás: Elek Zoltán / ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei