Sallai Rolandnak eltört az arccsontja, lehet, hogy műteni is kell


A Freiburg magyar válogatott labdarúgója megsérült a Bayen Leverkusen elleni bajnoki találkozó elején

fotó: nso.hu

Sallai Tibor, a játékos édesapja a közmédiának elmondta: vasárnap a délelőtti órákban tudott beszélni fiával, aki pont akkor ment haza a kórházból.

Hétfőn vissza kell mennie újabb vizsgálatra, ahol majd eldöntik: szükség van-e műtétre vagy sem.

„Ahogyan azt elmondta nekem, a szeme alatti csontrészéből tört le egy darab. Most viszont még eléggé be van dagadva a szeme alatt, emiatt kell várniuk a végső döntéssel holnapig” - nyilatkozta.

Hozzátette: a körülményekhez képest azért jól van, beszélgetésük alatt volt ereje mosolyogni is. Hangsúlyozta: fia szeretne játszani a Freiburgban már a csütörtöki Európa-liga-meccsen is, a kupasorozat csoportkörének első fordulójában, valamint a hónap végén a válogatottban is ott akar lenni a németek és az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéseken.

„Aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a holnap” - jegyezte meg.

A magyar válogatott támadót - aki kezdőként lépett pályára a Bundesliga ötödik fordulójának szombati játéknapján - a leverkuseni Jonathan Tah a negyedik percben úgy rúgta arcon, hogy a cipője Sallai szemét is érte.

Tah a szabálytalanságért sárga lapot kapott. A szélsőt ezt követően percekig ápolták, végül a közönség vastapsa és éltetése közepette hordágyon vitték le a pályáról, majd lecserélték, később pedig kórházba szállították kivizsgálásra.

Csapata így nélküle nyert 3-2-re a Bayer Leverkusen otthonában, és sikerével a tabella első helyén várja a következő fordulót a Bundesligában.

A rovat legfrissebb hírei