A csapat eredményessége az első


Szoboszlai Dominik a magyar-olasz mérkőzés előtt állt a kamerák elé

fotó: MTI/Kovács Anikó

Szoboszlai Dominik ismételten nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a válogatottól visszavonuló Szalai Ádám neki adta át a karszalagot, amikor Lipcsében lecserélték, de kifejtette, nem az ő döntése, hogy Szalai után ki tölti be ezt a szerepet, viszont ha 21 évesen megkapja ezt a lehetőséget, nem fogja visszautasítani.
    
"Nem tartom számon a gólpasszaimat, mert az a fontos, hogy a csapat eredményes legyen. Annak viszont örülök, hogy ezúttal Szalainak adtam gólpasszt. Remélem, még egyet tudok neki adni" - mondta a lipcsei teljesítményéről és a búcsúzó csapatkapitányról az RB Leipzig futballistája.
    
Szoboszlai az MTI érdeklődésére kifejtette, hogy a Nemzetek Ligájában az eddigi öt mérkőzésen az olaszországi összecsapás volt a legnehezebb, mert a Squadra Azzurra tudott úgy játszani, ami a legtöbb gondot okozta a nemzeti együttesnek. Úgy vélte, az viszont nagy különbség lesz, hogy ezúttal hazai pályán játszanak.
    
"Csak magunkra kell koncentrálni, ez nem nyomás, ez egy lehetőség, hogy egy ilyen csoportból továbbjussunk. Nem szeretek úgy belemenni a meccsbe, hogy álljunk vissza, mert jó a döntetlen. Győzelemre fogunk játszani, de akkor sem leszek szomorú, ha végül pontosztozkodással zárul az összecsapás" - fogalmazott Szoboszlai annak kapcsán, hogy a magyar válogatott kezdi előnyösebb helyzetből a "csoportdöntőt".
    
A magyarok hétfőn fejezik be a Nemzetek Ligája csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban az olaszokat fogadják a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végeznek, egyúttal bejutnak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjébe, vereség esetén pedig másodikként zárnak az Európa-bajnok olasz csapat mögött.

A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Gulácsi Péter - Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila - Fiola Attila, Nagy Ádám, Schäfer András, Kerkez Milos - Szoboszlai Dominik, Gazdag Dániel - Szalai Ádám

A rovat legfrissebb hírei