Ronaldinho magyar bajnokokat avatott


Minden döntőben magyar győzelem született a European Teqball Tour elnevezésű rendezvényen, amely vasárnap ért véget a budapesti Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban

Ronaldinho korábbi világbajnok brazil labdarúgó, a sportág nagykövete bemutató mérkőzésen játszik a European Teqball Tour budapesti állomásán a Riz Levente Sportközpontban 2022. október 2-án
fotó: MTI/Kovács

   
A magyar játékosok öt aranyérem mellett két ezüstöt és három bronzot is nyertek, ezzel az éremtáblázat élén végeztek.
    
A szervezők tájékoztatása szerint férfi egyéniben Bányik Csaba diadalmaskodott, míg a nők egyéni versenyét Janicsek Zsanett nyerte. Férfi párosban Bányik Katz Balázzsal az oldalán szintén aranyérmet szerzett, a női párosoknál pedig az Ács Krisztina, Kota Gabriella kettős győzött. Vegyespárosban a Bakó Ádám és Vasas Lea alkotta duó bizonyult a legjobbnak.

Az idei torna egyben a jövő évi, lengyelországi Európa Játékok első kvalifikációs versenye is, 29 ország 150 versenyzője jelezte részvételét.

A négynapos rendezvény sztárvendége a sportág nagykövete, a brazilok korábbi világklasszis futballistája, a brazil futball élő legendája Ronaldinho volt, aki azt mondta, hogy szinte hazajár Magyarországra.

A 97-szeres válogatott labdarúgó, büszkén mesélt a sportághoz és Magyarországhoz fűződő viszonyáról.
    
"Ennyi év után már úgy érzem, szinte hazajárok Magyarországra, egy nagy család tagja lehetek a testvéreimmel együtt, akik gyakorlatilag mindig elkísérnek. Hatalmas öröm látni, ahogy a teqball évről évre, tornáról tornára fejlődik, ráadásul a sportág szülőhazájában részt venni egy ilyen nívós tornán, mindig különleges élmény" - jelentette ki.
    
Hozzáfűzte, hogy  szeretete a labdarúgás iránt azután sem csökkent, hogy abbahagyta az élsportot.
    
"Büszke vagyok rá, hogy előbb hazámban, Brazíliában, majd az egész világon részese lehetek, lehettem a sportág elterjesztésének, jó érzés ennyire komoly szerepet játszani a fejlődésben. Ráadásul a nemzetközi szövetség kifejezetten nyitott a javaslataimra, gördülékeny a kapcsolat. Nagyon sokan azt várjuk, hogy a kemény munkánknak köszönhetően a 2028-as olimpián már a teqball is a program része lesz" - mondta.
    
Ronaldinho a vasárnapi program részeként a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, a gálamérkőzésen asztalhoz állt, illetve találkozott a rajongóival is.



A rovat legfrissebb hírei