Bundesliga 11. Forduló - ELŐZETES


A magyar játékosok a hétvégén sem fognak unatkozni Németországban

A magyar válogatott Schäfer András csapata, a listavezető Union Berlin a sereghajtó VfL Bochum vendége lesz vasárnap délután a német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában.

A fővárosiak négy pont előnnyel vezetik a tabellát a címvédő Bayern München előtt, s papíron egyértelmű esélyesei a bochumi találkozónak. Schäferék minden versenysorozatot figyelembe véve ötmeccses győzelmi sorozatban vannak, míg vendéglátójuk az eddigi 10 bajnoki találkozójából csak egyen diadalmaskodott, ezen kívül egy döntetlen mellett nyolcszor kikapott.
    
A hat tétmérkőzés óta veretlen Bayernre nehezebb feladat vár, mert a negyedik helyen álló, és tőle csak két pont távolságra lévő Hoffenheim otthonában lép pályára szombaton. A két együttes egymás elleni örökmérlege a bajorok fölényét mutatja, a legutóbbi hat vendégként játszott bajnoki mérkőzésből viszont csak hármat nyertek meg a müncheniek, akik 2020 februárja óta nem győzték le idegenben a Hoffenheimet.
    
A három magyar válogatott futballistát is foglalkoztató RB Leipzig - amely csak a tizedik helyen szerénykedik - a tőle két hellyel és két ponttal lemaradó Augsburg vendége lesz. A kapus Gulácsi Péter műtétje után lábadozik, a védő Willi Orbán és a középpályás Szoboszlai Dominik azonban hadra fogható az RB Leipzignél, amely utóbbi hat meccséből ötöt megnyert.
    
A sérülés miatt változatlanul hiányzó Sallai Roland csapata, a harmadik helyen álló, ám legutóbb Münchenben 5-0-s vereséget szenvedő Freiburg szombaton délután a vendég Werder Bremen ellen javíthat.
    
A szombat esti mérkőzésen az ötödik és hatodik helyezett csap össze: a Borussia Mönchengladbach az Európa-ligában címvédő Eintracht Frankfurtot fogadja, amely egy ponttal előzi meg a tabellán mostani vendéglátóját.

Bundesliga, 11. forduló:

    péntek:
FSV Mainz 05-1. FC Köln 20.30
    
szombat:
FC Augsburg-RB Leipzig 15.30
Borussia Dortmund-VfB Stuttgart 15.30
SC Freiburg-Werder Bremen 15.30
1899 Hoffenheim-Bayern München 15.30
Bayer Leverkusen-Wolfsburg 15.30
Borussia Mönchengladbach-Eintracht Frankfurt 18.30
    
vasárnap:
VfL Bochum-Union Berlin 15.30
Hertha BSC-Schalke 04 17.30


A rovat legfrissebb hírei