Újvidéken tartották meg a Serbia Open nemzetközi taekwondo versenyt


12 európai ország, 330 versenyző, valamint 37 klub vett részt az eseményen

A nemzetközi versenyt idén 15-ik alakommal rendezték meg. Újvidék először adott otthon ennek a nagyszabású mérkőzésnek. A verseny szervező a szerbiai ITF Taekwondo federáció volt.

A mérkőzésen a topolyai taekwondo-csapat is részt vett. Marton Márk és Bognár István már több éve a taekwondo megszállottjai és rendszeresen részt vesznek ezeken a versenyeken.

„Először vannak a formák, utána pedig a bunyók, vagyis verekedés. Én mondjuk inkább a verekedés részét szeretem, néha kicsit erőszakos vagyok, szóval szeretem az ilyesmit. De a formák is érdekelnek, szóval szeretem azt is csinálni.”- nyilatkozta Marton Márk Pacsérról.

„Sok kondíciót igényel, és kitartónak kell lennie annak, aki versenyzik. Minél ügyesebben kell gyakorolni és minél többet edzeni, hogy el is érjél valamit.”- montda el a topolyai Bognár István.

A magyarországi hatvani taekwondo klub már több éve részt vesz a Serbia Open mérkőzésen. Idén 6 taggal érkeztek, akik a serdülő korosztályban versenyeztek. A mérkőzések komoly előkészületekkel és edzésekkel járnak.

„A versenyre való felkészítés az edző munkája, több hetes felkészülés, az edzésekre ugye szorgalmasan kell járni a tanulóknak és akkor a mesterek, akik nyilván tapasztalt mesterek a küzdelemben, vagy attól függ, ki milyen orientált. A hatvani Taekwondo klubban, ahonnan mi is jöttünk, és én is a küzdelmet részesítem előnyben.”- nyilatkozta Dudás Attila,a hatvaniak edzője.

A résztvevők 4 kategóriában tudtak versenyezni egészen 7 éves kortól.

Forrás: Pannon RTV

A rovat legfrissebb hírei