Sérülések nehezítik a magyar válogatott szereplését - ELŐZETES


Sérülések nehezítik a magyar válogatott szereplését a jövő vasárnapig Liverpoolban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon

A magyar férfi delegáció
fotó: magyar torna szövetség / facebook


A háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy továbbra sem gyógyult meg teljes mértékben a hasfalsérülése, a kiutazás előtt csak gerendán tudott teljes értékű edzésmunkát végezni, és ugrásban sem érzett fájdalmat, talajon és korláton viszont nagyon hátráltatta, ezért csak előbbi két szeren indul a vb-n, utóbbi kettőn nem.
    
Hozzátette, gerendán stabil gyakorlatot mutatott be az elmúlt hetek edzésein és versenyein. Ugrásban könnyített gyakorlatokat csinált, mert nem szerette volna további sérüléssel veszélyeztetni a vb-szereplését, de mindenképpen azon lesz, hogy jó ugrásokat mutasson be Liverpoolban.
    
A dunaújvárosi sportoló úgy fogalmazott, nagyon rosszkor jött ez a kisebb sérülés számára, mert bár nem kellett sokat kihagynia, de jelentősen hátráltatta a felkészülésben.
    
"Nagyon jó első félévem volt, világszintű gyakorlatokkal. Jó formában voltam, de ez megtört az Európa-bajnokság után. Ennek ellenére pozitívan állok a vb-hez és mindent megteszek" - nyilatkozta Kovács, aki szerint gerendán kevesebb, ugrásban több az esélye a kiemelkedő szereplésre, hiszen utóbbi szeren ő a kontinensbajnoki címvédő.
    
Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya elmondta, tovább nehezíti a munkájukat, hogy Kovács mellett Székely Zója is sérült, neki a bokájával vannak problémái, ezért talajon nem, csak felemáskorláton nevezik. A szakvezető leszögezte, rontás nélküli, tiszta, jó kivitelezésű gyakorlatokat szeretne látni, a legfelkészültebbnek pedig Szilágyi Nikolettet látja.
    
Kovácson, Székelyen és Szilágyin kívül Bácskay Csenge, Mayer Gréta és Makovits Mirtill alkotja a csapatot.
    
Az idei Európa-bajnokságon talajon ezüstérmes Mészáros Krisztofer az M1 aktuális csatornán elárulta, a múlt héten megsérült a csuklója, egy hétig nem edzett, de reméli, a vb-rajtra teljesen rendben lesz és az összes gyakorlatát a tervek szerint meg tudja csinálni. Mint mondta, mind a hat szeren indulni szeretne, talajon pedig döntőbe jutna.
    
Draskóczy Imréhez hasonlóan Kovács István, a férfi válogatott szövetségi kapitánya is megjegyezte, különös év az idei a tornasportban, mivel nagyon közel van egymáshoz az augusztusi Európa-bajnokság és az őszi világbajnokság.
    
"Szerintem jól sikerült a felkészülés, mindenki becsületesen elvégezte a munkát, felkészülten megyünk ki. Most már minden azon múlik, milyen napot fognak ki" - nyilatkozta Kovács.
    
Elárulta, Balázs Krisztián a derekával bajlódott, de úgy tűnik, rendbe jött, és teljes értékű munkát tud végezni, Bátori Szabolcs bokája viszont az utolsó edzésen megsérült, így ő végül el sem utazott. A kapitány azt szeretné, hogy minden versenyzője csinálja meg a gyakorlatát úgy, ahogyan a felkészülés során bemutatta. A csapatversenyben a legjobb húsz közé jutással lenne elégedett, egy szerenkénti döntős szereplést vár, illetve azt, hogy Mészáros és Balázs révén legyenek magyar résztvevői az egyéni összetett 24-es döntőjének.
    
Mészáros és Balázs mellett Tomcsányi Benedek, Kiss Balázs és Kardos Botond alkotja a válogatottat.
    
A selejtezőben az ötfős csapatból négyen mehetnek fel a szerre, ahol a csapateredménybe a legjobb három pontszám számít. A selejtező egyben kvalifikáció a csapatverseny és az egyéni összetett döntőjére, illetve a szerenkénti finálékra is. A csapatverseny döntőjébe a legjobb nyolc nemzet kerülhet, ahol szerenként már csak három tornász mutathatja be gyakorlatát. Az egyéni összetett 24-es fináléjába nemzetenként maximum két versenyző juthat be, míg a szerenkénti döntőkre ugyanez érvényes a legjobb nyolc tornászt tekintve.
    
A liverpooli vb az első lehetőség a kvótaszerzésre a 2024-es párizsi olimpiára: a csapatdöntő első három-három helyezettje jut ki az ötkarikás játékokra.

A rovat legfrissebb hírei