Győzelemmel rajtoltak a lányok


Fogcsikorgatós magyar győzelem a nyitányon Svájc ellen

fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar női kézilabda-válogatott 33-28-ra legyőzte Svájcot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Ljubljanában, ezzel nagy lépést tett a középdöntőbe jutás felé.
    
Több hibával kezdett a magyar válogatott, a világversenyen újonc svájciakon látszott, hogy alaposan felkészültek ellenfelük játékából, és a hatodik percben már 5-2-re vezettek. Egy büntető és több ziccer is kimaradt, hiányzott a pontos, felszabadult játék magyar részről. A védekezés némileg javult, ennek köszönhetően sikerült egyenlíteni, de támadásban továbbra is lassú és körülményes volt a válogatott, a szélsők például alig kaptak labdát.
    
Egyik csapat sem erőltette a gyors játékot, ezért szinte mindig felállt védőfallal szemben küzdöttek a felek. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány előbb minden mezőnyjátékosát lecserélte, majd 10-12-nél időt kért. Mindhiába, mert a 27. percben már tíz kihagyott helyzetnél tartott csapata - öt labda a kapufán csattant -, amely 14-12-es hátrányban volt a szünetben.
    
A folytatásban Szikora Melinda helyett Janurik Kinga védett, illetve visszatértek a kezdő mezőnyjátékosok, ám Klujber Katrin egy ütés következtében vállfájdalmakkal küzdött. Az első percet (1-0) követően a 37. percben vezetett ismét a magyar együttes (18-17). Amikor nem gyors, de legalább tempós akciót tudott vezetni a csapat, rendre betalált, ekkor viszont a védekezés nem működött hatékonyan. Az 51. percben a svájciak kikérték harmadik idejüket is, mert először kerültek kétgólos hátrányba, miután a magyarok gólra váltották labdaszerzéseiket (26-24).
    
Ahogy várható volt, nyögvenyelős, fogcsikorgatós mérkőzés volt, de egy 4-0-s sorozattal ellépett a magyar válogatott, majd a kapusa lecserélésével létszámfölényes támadójátékra váltott, és az előnyét még növelni is tudta a dudaszóig.
    
A mezőny legjobbjának a kilencgólos Klujber Katrint választották. A svájciak legeredményesebbje Tabea Schmid volt hat találattal. A kapusok közül Szikora négy, Janurik egy, Lea Schüpbach nyolc védéssel zárt.
    
A két csapat negyedik egymás elleni mérkőzésén a negyedik magyar siker született.

A magyarok vasárnap 18 órától Horvátországgal, kedden 20.30-tól pedig a címvédő Norvégiával találkoznak a szlovén fővárosban. A középdöntőbe a csoport első három helyezettje jut.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, A csoport: Magyarország-Svájc 33-28 (12-14)

Ljubljana, v.: Vujacic, Kazanegra (montenegróiak)
    lövések/gólok: 52/33, illetve 38/28
    gólok hétméteresből: 4/3, illetve 5/5
    kiállítások: 6, illetve 6 perc

Magyarország:

Szikora - Győri-Lukács 6, Klujber 9, Bordás 2, Hornyák, Vámos 6, Márton 4, cserék: Kácsor 2, Kuczora 2, Janurik, Pásztor 1, Debreczeni-Klivinyi, Korsós, Albek 1, Töpfner




A rovat legfrissebb hírei