Fucsovics tornát nyert Canberrában


A magyar teniszcsillag nyerte meg a canberrai, 162 480 dollár (60,7 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornát

fotó: Fucsovics Márton / facebook

A világranglista 87. helyezettje a szombati fináléban a svájci Leandro Riedivel (157.) csapott össze pályafutása során először, és másfél óra alatt 7:5 6:4-re nyert. Riválisa előzőleg sorozatban 16 meccsen győzött.
    
A februárban a franciák ellen, Tatabányán sorra kerülő Davis Kupa-selejtezőn érdekelt magyar válogatott vezére 2018-ban a döntőig menetelt az ausztrál fővárosban, de akkor kikapott az olasz Andreas Seppitől.

„Szeretném élvezni ezt a pillanatot és egy szépet ünnepelni, de az az igazság, hogy ezt most nem tehetem meg, mert eléggé sietek, ugyanis két óra múlva indul a gépen Adelaide-be, ahol újabb verseny vár rám ahhoz, hogy minél tovább javítsam a világranglista-helyezésemet – nyilatkozta a canberrai verseny eredményhirdetését követően Fucsovics Márton. – Mindenkinek mindent köszönök, aki ezen a nagyszerű tornán dolgozott, tényleg igazán jól éreztem magam. Viszont bármennyire is szerettem itt lenni, nem tudom, hogy jövőre vissza akarok-e ide térni, mert az azt jelentené, hogy nem túl jó a ranglistahelyezésem... Remek döntő volt, örülök, hogy itt lehettem"
   
Fucsovics egy ATP-diadala mellett a hatodik trófeáját gyűjtötte be a második vonalnak számító Challenger Touron, és hétfőn várhatóan a 72. helyre jön fel a világranglistán.
    
Fucsovics Márton tornagyőzelmei:

ATP Tour:
Genf 2018
    
Challenger Tour:
An Ning (Kína) 2013
Andria (Olaszország) 2013
Vicenza 2017
Ilkley (Anglia) 2017
Pozsony 2022
Canberra 2023


A rovat legfrissebb hírei