Betlehem Dávid Amerikába vágyik


Betlehem Dávid nyíltvízi úszó a 2024-es párizsi olimpia után az Egyesült Államokban folytathatja tanulmányait és edzéseit

fotó: musz.hu

A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint az elmúlt évben rendkívül sikeres, a váltóval világ- és Európa-bajnoki ezüstérmet szerző, 10 kilométeren junior Európa-bajnoki, majd világbajnoki címet nyerő 19 éves úszó a North Carolina State University felé kötelezte el magát.
  
Betlehem kiemelte: edzőjével, Szokolai Lászlóval a párizsi olimpiáig alakították ki a programjukat, melynek lépéseit eddig "elég jól sikerült" teljesítenie. Hozzátette: az olimpiáig minden mást félretett, illetve annak rendel alá, mert ott szeretnének "valami nagyot alkotni".
   
"Utána viszont úgy vagyok vele, hogy nem feltétlenül a '28-as olimpia után akarnék keresgélni, hogy felvennének-e még valahová, hanem, ha úgy alakul, akkor Párizs után kimehetek hozzájuk. Ők 2024 decemberéig tartják nekem ezt a helyet, mert maga az oktatás 2025 januárjában kezdődne" - mondta. Hozzátette: nagyon jó ösztöndíj-ajánlatot kapott, aztán az olimpián történtek fényében majd meglátják, hogy végül kimegy-e vagy inkább felbontják a szerződést.
  
"Addig még sok idő van, Laci bácsi azt mondta, egy ilyen lehetőséget ki kell használni, legalábbis úgy, ahogy én most csinálom: azaz van egy tuti helyem, és csak az én döntésemen múlik, hogy használom-e" - hangsúlyozta Betlehem, aki a Balatoni ÚK tagjaként jelenleg Veszprémben készül.
   
A fiatal úszó elárulta, több tucat egyetem is megkereste az ajánlatával, ő pedig elkezdett válogatni, és végül a North Carolina State University ösztöndíj-ajánlata mellett döntött.

A rovat legfrissebb hírei