BL: Lőw Zsolt is értékelt


A PSG-Dortmund mérkőzés után a csapat magyar másodedzője is megszólalt.

fotó: ma7.sk

Lőw Zsolt másodedző szerint a védekezés volt a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának erőssége szerdán, a Borussia Dortmund ellen 2-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős mérkőzésen, amelyet a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendeztek meg.
"A futball legmagasabb szintjén, a Bajnokok Ligájában csak úgy lehet eredményt elérni, ha az egyéniségek, a játékosok igazi csapatot alkotnak, és mindenki kiveszi a részét a munkából, a vízhordásból is"
- nyilatkozta a Kossuth Rádiónak csütörtökön Lőw Zsolt.
  
A PSG 2-1-es hátrányból kezdte a nyolcaddöntő hazai visszavágóját, vagyis 3-2-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé.

A magyar tréner elárulta, a felkészülés során arra törekedtek, hogy a védekezésük is jól meg legyen szervezve, mert tudták, hogy erre is szükség lesz a Borussia elleni mérkőzésen.

"Neymar szenzációsan védekezett a bal oldalon, Cavani szűrte a támadásokat, és ha kellett, besegített védekezésben is. Ez volt a csapat erőssége" - mondta.

Thomas Tuchel segítője kifejtette, párizsi munkásságuk legfontosabb eredményének azt tartja, hogy sikerült nagyon jó csapatszellemet kialakítaniuk, és a sok sztárból, a kiváló egyéni képességekkel rendelkező játékosokból csapatot formálniuk.

"Az elmúlt hónapokban éreztem, hogy nagyon jó úton járunk, ezt bizonyították az eredmények is. Ennek köszönhető a szerdai sikerünk is" - vélekedett.

Lőw Zsolt ezt követően úgy fogalmazott, nagyon nehéz napokat élnek meg a koronavírus-járvány miatt, hiszen "szurkolók nélkül futballmérkőzést játszani szinte értelmetlen".

"Ez az egész a szurkolókért van. Nézők nélkül vajmi kevés értelme van ennek. Borzasztóan elkeserít, hogy bizonytalanságban vagyunk"
- nyilatkozta.

Az edző felidézte, hogy a francia ligakupa döntőjét már elhalasztották, és felfüggeszthetik a bajnokságot, valamint a Bajnokok Ligáját is.

"Több mint nyolc hónapot dolgoztunk, hogy ilyen pozícióban legyünk. Négy trófeát is nyerhetünk, de a sorsunk, vagyis az eddigi munkánk gyümölcse a döntéshozók kezében van, ez elkeserítő" - magyarázta.

Lőw hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem helyezi a sport fontosságát az emberek egészsége fölé, hiszen jelenleg vannak komolyabb dolgok, amelyek felülírják a sportot, a sport okozta örömöket. Sokkal fontosabb az emberek egészsége, és ha ezt olyan áron tudják megvédeni, hogy felfüggesztik a sporteseményeket, akkor meg kell tenni, de nagyon bízik benne, hogy mihamarabb lezajlik a járvány, és visszatérhet az élet a normális kerékvágásba.

A rovat legfrissebb hírei