Muhari Eszternek biztonságot ad, hogy érmet nyert felnőtt GP-n


Egy "alap biztonságot" ad a magyar párbajtőrözőnek, hogy múlt vasárnap megszerezte első érmét a nemzetközi felnőtt élmezőnyben

fotó: magyarhirlap.hu

A húszéves vívó az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának úgy nyilatkozott, hogy eddig ezt tekinti a legnagyobb eredményének a felnőttek között, mert bár tavaly már ötödik volt az Európa-bajnokságon, de ez az első érme.
   
Muhari a selejtezőből került a főtáblára a katari viadalon és ott többek között két világbajnokot legyőzve jutott el az elődöntőig, ahol egy harmadik vb-győztestől, a későbbi GP-aranyérmestől egy találattal kapott ki. Mint mondta, már a negyeddöntőbe kerülést is nagy sikerként élte meg, az elődöntőben pedig nagyon boldog volt, így nem éli meg csalódásként, hogy egy tuson múlott a fináléja.
   
Az Egyesült Államokban tanuló vívó arról is beszélt, hogy lelkileg is, fizikálisan is sokat fejlődött az elmúlt fél évben, és valószínűleg jó út, amin jár.
   
Az olimpiai kvalifikációt illetően a női párbajtőrcsapatról úgy vélekedett: egyre jobb eredményeket ér el, és ha ez így folytatódik, összejöhet a párizsi részvétel kiharcolása.
  
"Most szerintem sokkal felkészültebben állunk neki az olimpiai kvalifikációnak, mint az előző ciklusban, több időnk is volt a csapatot összerázni, illetve összeszokni. Nagy célokkal állunk neki, egyre jobbak vagyunk, ez látszódik is a csapateredményeken. Ha továbbra is hozzuk az eredményeket, akkor sikerülhet" - mondta.

A rovat legfrissebb hírei