100 éve született Lóránt Gyula olimpiai bajnok labdarúgó - PORTRÉ

fotó: demokrata.hu

Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

Lipovics Gyula néven született, családnevüket 1928-ban változtatták Lórántra. A kőszegi líceumban kezdett sportolni, tizenhat éves volt, amikor a Kőszegi Sport Egylet (KSE) igazolt labdarúgója lett. Parádés játéka miatt felfigyeltek rá és bekerült az ifjúsági válogatottba, a középiskola harmadik osztályát 1941-ben már Szombathelyen, a Szombathelyi FC játékosaként kezdte. Két év múlva a második bécsi döntéssel visszakerült Nagyváradra igazolt, első NB I-es mérkőzését a partiumi város egyesülete, a NAC színeiben a Szolnok ellen balösszekötőként játszotta, első bajnoki gólját pedig 1943. november 21-én, a Gamma ellen szerezte. A NAC 1944-ben sporttörténelmet írva első nem fővárosi együttesként lett magyar bajnok, soraiban Lóránt Gyulával. Ezt követően rövid kitérőt tett a Nemzeti Vasas együttesébe, 1945-től a román bajnokságban, a Nagyváradi Szabadság és az Aradi ITA játékosaként szerepelt, e csapattal az 1946/47-es idényben román bajnoki aranyat ünnepelhetett.
   
Magyarországra 1947-ben tért vissza, a Vasasban folytatta, majd a sportélet szocialista átszervezése során a legjobb játékosokkal megerősített Budapesti Honvédba került olyan világklasszisok mellé, mint Budai II László, Bozsik József, Grosics Gyula, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc. A csapattal három bajnokságot nyert (1952, 1954, 1955). 1956 után már csak a másodosztályban szerepelt, egy-egy idényt játszott a Budapesti Spartacus és az Egyetértés SC színeiben, pályafutását 1959-ben a Váci Vasasban fejezte be.
    
A válogatottban 1948-ban mutatkozott be, de csak 1952-től állandósította helyét. "Lóri", ahogy csapattársai hívták, pályafutása elején eleinte csatárt (többnyire jobbszélsőt), majd fedezetet, azután szélsőhátvédet játszott, igazi helyét a védelem közepén találta meg, a legendás Aranycsapat középhátvédjeként az együttes pillérévé vált. Kivételes taktikai érettsége pompás fejjátékkal, nagyszerű ütemérzékkel és keménységgel párosult. Kiváló fizikuma, tökéletes erőnléte mellett nagyszerűen helyezkedett, biztosan, keményen szerelt, sikerrel kapcsolta ki a játékból az ellenfelek középcsatárait. A zárkózott természetű Lóránt a pályán kívül is példásan sportszerű életet élt.
   
Részese volt az 1952-es helsinki olimpián elért győzelemnek, az 1953-as londoni 6:3-nak, az "évszázad mérkőzésének", és az 1954-es svájci világbajnokság - akkor kudarcot jelentő - ezüstérmes helyezésének. 1955-ig 37 alkalommal szerepelt a címeres mezben, ezek közül 31 alkalommal győztesként vonult le a pályáról. 1953-ban a Munka Érdemrenddel, 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címmel tüntették ki.
    
Visszavonulása után nehezen találta a helyét, egészen addig, amíg 1961-ben meg nem szerezte az edzői képesítést a Testnevelési Főiskolán. Először a Honvéd kispadjára ült le, de hamarosan fel kellett állnia. 1963 tavaszán az Oroszlánnyal megnyerte a másodosztályú bajnokságot, de felsőbb utasításra mégsem vállalhatták az élvonalbeli szereplést, két hónap után innen is távoznia kellett. A hazai körülményeket megelégelve 1963 decemberében Nyugatra távozott, ő azt mondta, elvtársnak is kellett volna lennie, de nem tudott és nem is akart megfelelni az elvárásoknak.
    
Németországban a híres kölni tréneriskolában szerzett oklevelet. Rendkívül sikeres edző lett, jóllehet a következetes, mindig szókimondó, igen kemény, sokat követelő és szigorú Lórántnak számtalan konfliktusa támadt, nem volt közkedvelt a játékosok, de a vezetők körében sem. Először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megmentette a kieséstől a Kaiserslautern csapatát, majd az Eintracht Frankfurttal 22 mérkőzésen át maradt veretlen. 1977-ben a Bayern München vezetőedzője lett, de játékosai megbuktatták. Németországban a nevéhez fűződik a területvédekezés, a Raumdeckung bevezetése. 1975/76-ban görög bajnoki címet szerzett a PAOK Szaloniki csapatával, ahová négy év múlva, 1980 őszén tért vissza. 1981. május 31-én csapata mérkőzése közben, a kispadon szívroham vitte el.
    
Mivel itthon disszidensnek számított, haláláról csak rövid hírben, kommentárok nélkül számoltak be. Németországban, Endingenben temették el. A rendszerváltás után amnesztiát kapott, őrnagyi rangra lépették elő, Kőszeg városa posztumusz díszpolgári címben részesítette. Hamvait 2011-ben családjának kérésére hazahozták és Kőszegen, díszsírhelyen temették el, nevét a városban sporttelep, utca, sportegyesület őrzi.

A centenáriumot emlékév megtartásával ünnepli az Aranycsapat Testület, szülővárosa, Kőszeg és a róla elnevezett helyi futballklub.