110 éves a Topolyai SC


A topolyai sportklub fennállásának 110. Évfordulóját ünnepli

Az első topolyai focicsapatot 1912-ben alapították, amely hivatalosan 1913-tól kezdte meg működését Topolyai Sport Club, vagyis TSC néven.

Az alapítók egyike volt többek között Beer Károly, akinek a nevéhez fűződik a topolyai labdarúgás alapjának letétele. Ő volt az, aki az "első labdát" a városba hozta, illetve a kezdeti években pénzelte az egyesületet. 1920-ig az egyesület Magyarország alsóbb osztályaiban versenyzett, majd miután Bácska átkerült a Szerb Horvát Szlovén Királyságba, 1941-ig a délszlávok államának bajnokságában szerepelt. Ebben az időben az államvezetés JAK (Jugoslovenski Atletski Klub) névre keresztelte át. A jelenlegi stadiont 1930-ban kezdték el építeni, majd később néhányszor még felújították. A második világháborúban Bácska visszakerült Magyarországhoz, így a Magyar Nemzeti Bajnokság déli területi alsóbb osztályaiban indult, és egy hetedik helyezést is elért az adott NB II csoportjában.

A második világháború után megint Jugoszláviában szerepelt, ezúttal Egység (szerbül: Eđšeg) néven, majd 1951-ben újra névmódosításra került a sor, és a város nevét vette fel a csapat. Az elkövetkező évek során a klub főleg a harmadosztályban és a negyedosztályban szerepelt. 1974-ben FK AIK-ra módosult a csapat neve. Ebben az időben sikerült elérni a klub történetének legnagyobb sikereit, a hetvenes évek végén zsinórban háromszor dobogós helyezést ért el a harmadosztályban, 1980-ban a csapat feljutott a Jugoszláv Második Labdarúgó Ligába, amelyben 1985-ig négy szezont, majd kiesése után a harmadosztályt újra megnyerve még egy idényt töltött. Ezek után kétszer második helyezett lett a harmadosztályban, hajszálnyira lemaradva az újbóli feljutástól. Ebben az időben a csapat olyan együttesekkel játszott, amelyek később a szerb, a horvát, a bosnyák és a szlovén első osztály meghatározó csapatai lettek, mint például a Spartak Szabadka, OFK Beograd, Radnički Niš, NK Zagreb, NK Osijek, Velež Mostar, Obilić Beograd. Ebben az időszakban a csapatot helyi, topolyaiak és az elsőosztályú csapatokat megjárt nevesebb játékosok alkották. Kiemelkedő alakja volt a csapatnak az akkori csapatkapitány Ország Miklós, aki megfordult a FK Crvena Zvezdában is. Meg kell említeni az 1951-es és az 1991/92-es országos kupaszezont is, melyekben a legjobb 16 közé jutott jutott, előbbiben az akkori első osztályú szabadkai Spartakot ejtette ki idegenben, utóbbiban többek között az akkori szintén első osztályú FK Napredak Kruševac csapatát.

2003-ban a pénzügyi nehézségek miatt az csapat csaknem megszűnt, a felnőtt csapat két évig nem indult a bajnokságban, csak az ifjúsági csapat versengett. 2005-ben fúzionált az FK Bajsával, és felvette a város nevét, FK Topolya (szerbül FK Bačka Topola) néven szerepelt sikeresen a negyedosztályban. Azt 2007-ben megnyerte, de a harmadosztályú indulási joggal akkor még nem élt, és később, 2011-ben harcolta ki, de két idény után onnan kiesett. 2013 őszen, megalakulásának centenáriumában felvette az eredeti nevet, a Topolyai Sport Clubot. A csapatot többnyire környékbeliek alkotják, fiatalok és tapasztalt, egykori élvonalbeli játékosok.

A 2018–2019-es szezonban története legnagyobb sikerét érte el a a klub, miután megnyerte a Prva Liga-t és feljutott az első osztályba. A csapat történelmet írt az első osztályban is miután az első tíz mérkőzésből hetet megnyert és háromszor játszott döntetlent. Ilyen jól még nem kezdett egy csapat sem a bajnokságban 1923 óta. A szezon végén a csapat kvalifikálta magát az Európa-ligába, miután a negyedik helyen zárta a 2019-2020-as bajnokságot. Az Európa ligában a 2.fordulóig jutott ahol büntetők után kiesett a román FCSB csapatával szemben. A 2020-2021-es idényben az 5. helyen végzett a csapat a szerb élvonalban.

110 év alatt a klub többször cserélt nevet. Viselte a JAK, az Egység, a Topolya, illetve az AIK elnevezést is. 2013-ban, a klub fennállásának 100. évfordulója alkalmából visszavette az eredeti TSC nevet.

A 2018/2019-es idényben története legnagyobb sikerét érte el a klub, megnyerte a másodosztály küzdelmeit és feljutott a Szuperligába.

Az évfordulóra a klub különleges mezzel kedveskedett a felnőtt csapatnak, mellyel 110 éves jubileum előtt tisztelegnek. Mindörökké TSC!

forrás: pannonRTV.com/ wikipedia


A rovat legfrissebb hírei