Kenyából Bécsen át vezetne Szemerei Levente útja a budapesti világbajnokságra


Szemerei Levente úgy érzi, szabadkártyával lehet csak ott a budapesti vb-n

Szinte már hazajár Kenyába Szemerei Levente, aki jelenleg is a kelet-afrikai ország vendégszeretetét élvezi. A maratonfutó három éven belül negyedik alkalommal utazott ki a hosszútávfutás hazájába, hogy a legjobb formáját tudja hozni a világbajnoki kvalifikációs versenyére.

Még csak az év harmadik hónapjában járunk, de a Szekszárdi Sportközpont 23 éves atlétája kis túlzással bejárta már a fél világot. Az évet Katarban kezdte, ahol menedzsere, Babinyecz József közbenjárásával a dohai maraton női félmenőinek diktálta az iramot huszonöt kilométerig. Onnan egyenesen Kenyába repült, ahol közel egy hónapot töltött, majd két hét itthon tartózkodása után múlt héten visszatért az Egyenlítő mentén fekvő országba.

„Az előzetes menetrend nem ez volt, de miután a versenyprogramba bekerült az április 1-jei prágai félmaraton, így a tervezettnél kevesebbet tudtam otthon lenni. Az akklimatizálódás szempontjából viszont jól jött, a két edzőtábor között rövidebb idő telt el – mondta a teol.hu-nak Szemerei Levente, aki a tengerszint felett 2400 méteren elhelyezkedő, nagyjából a megyeszékhelyünk lakosságszámával azonos Iten városba mindenképpen visszament volna a bécsi maraton előtt. – Az időjárás kedvező, nappal 25 fok van, napkelte előtt és után 10-12 fokra hűl le a levegő. Ezekben a napszakokban ideális az idő a futásra. A táv változó, a két edzésen a 24-26 kilométer meg szokott lenni. Egy erősebb napon a harminc is, de később hosszabb, 35-40 kilométeres etapok is lesznek, ezek a leglényegesebbek a maraton előtt.”

A szedresi futó a korábbi stratégiáját eldobva úgy döntött, hogy ezúttal egyedül készül az előtte álló feladatokra.

„Legutóbb Palkovics István és Lomb Ádám is kint voltak, de miután én februárban később érkeztem ki, keveset voltunk együtt és edzeni sem tudtunk közösen. Most úgy döntöttem, hogy egyedül készülök, mert így biztonságosabb és az edzésterven sem kell változtatni. Akikhez csatlakozni tudnék, mind erősebbek nálam, így nem tudnám azt a mennyiséget futni, amit kell. A lényeg az, hogy a saját tempómat vigyem”
– indokolta döntését Szemerei Levente.

A korábban mezeifutó országos bajnokságon, valamint 5000 és 10000 méteren is bajnoki címeket szerző szedresi futó tavaly tért át a hosszabb távokra. Félmaratonon a horvátországi Splitben debütálásként második lett, majd Isztambulban 18., Ljubjanában első helyet szerzett, a magyar bajnokságot és a Wizz Air Budapest Félmaratont pedig megnyerte. A 42,2 kilométeres távot kétszer futotta le, a Spar Budapest Maratonon 2:21:44 órás idejével nem talált legyőzőre, decemberben Valenciában ezen az eredményen is még több, mint négy percet tudott javítani.

Hangulatos a budapesti útvonal

A világbajnokság maraton számát a nőknél augusztus 26-án, a férfiaknál egy nappal később rendezik. A 10 kilométeres pályán négy kört futnak majd az atléták, akiknek összesen nyolcszor kell átfutniuk a Lánchídon és négyszer az Alagúton a Budai vár alatt. Eközben láthatóvá válik a budai panoráma, a pesti rakpart, az Erzsébet tér, az Operaház és a belváros sok-sok büszkesége, tere, műemléke.

„Amit a tíz kilométerbe bele tudtak zsúfolni, azt kihozták belőle. A futóknak is kedvez, hogy kevés a kanyar, a budai alagútnál az emelkedő azonban kicsit nehezítő körülmény. Az útvonal hangulatos, a főváros szép részeit fogja érinteni. Reggel 7 órakor rajtol a mezőny, vagyis a célba érkezés 9 után lesz, ebben az időszakban augusztus végén már elég meleg szokott lenni. Emiatt sem az egyéni vagy országos csúcsokért mennek majd a futók, inkább a helyezés lesz a fontos” – vélekedett Szemerei Levente.

Forrás: teol.hu

A rovat legfrissebb hírei