Hazai pályán kell a csoda - ELŐZETES


Nagy bravúr lenne a Ferencvárostól a Leverkusen búcsúztatása

Fotó: MTI/Illyés Tibor
  
A Ferencváros kétgólos hátrányból várja a Bayer Leverkuseni elleni visszavágót a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében, így hatalmas fegyvertény lenne, ha ezt ledolgozva ki tudná ejteni a német együttest csütörtökön.

Nem könnyíti a magyar bajnok helyzetét, hogy Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző igencsak foghíjas csapattal készül a bravúrra, ugyanis a védelemből Samy Mmaee és Pászka Lóránd, a középpályáról Muhamed Besic, a támadók közül pedig Owusu Kwabena és Tokmac Nguen sem áll rendelkezésére sérülés miatt. Tovább nehezíti az orosz szakember dolgát, hogy a védő Botka Endre sem lesz bevethető, mivel sárga lapjai miatt eltiltását tölti majd a Puskás Arénában megrendezendő mérkőzésen.
   
A zöld-fehérek hangulata amúgy sem lehet rózsás: noha az idei első nyolc találkozójukon veretlenek maradtak, ezt követően viszont egymás után kétszer is alulmaradtak. A leverkuseni 2-0-s vereséget követően ugyanis a Puskás Akadémia is legyőzte a Ferencvárost, amely néhány kulcsemberét pihentette a bajnoki összecsapáson. Ezzel szemben a gyógyszergyáriak remek főpróbát tartottak, mivel úgy nyertek 3-2-re a Werder Bremen vendégeként, hogy több kulcsjátékosukat - így Florian Wirtzet és Patrik Schicket - nélkülözték. A Bundesliga kilencedik helyezettje ráadásul erősebb összeállításban készülhet az egy héttel ezelőtti találkozóhoz képest, mert az akkor eltiltott Exequiel Palacios és Robert Andrich visszatérhet, ráadásul az akkor fegyelmi okok miatt nélkülözött Mitchel Bakker is újra szerepet kaphat.
   
Bár a Ferencvárosnak mindenképpen támadnia kell, hogy minél előbb csökkentse hátrányát riválisával szemben, azonban mindezt mégis óvatosan kell tennie, mert a Leverkusen egyik legnagyobb erénye éppen a gyors támadásvezetés. Azaz ha túlságosan kinyílna a magyar csapat, azt könnyen megbüntetheti az ellenfele, amely magabiztos előnye birtokában a számára legelőnyösebb taktikával kezdheti a mérkőzést, éppen ezért a támadás és a biztos védekezés közti egyensúly megtalálása kulcskérdés lesz a Ferencváros számára.
   
A két együttes az előző idény csoportkörében már összecsapott egymással: 2021 őszén a Ruhr-vidéki városban és a magyar fővárosban is egygólos hazai siker született. Most viszont az 1-0-s siker kevés lenne az FTC-nek a továbbjutáshoz.
   
Ami biztató lehet a sorozatban ötödik bajnoki címükre hajtó zöld-fehéreknek, hogy egyrészt idegenben a 2-0-s kudarc ellenére sem játszottak alárendelt szerepet, a riválisnak kidolgozott helyzete jószerivel nem is volt, másrészt a Puskás Arénában vélhetően telt ház buzdítja majd a csapatot, amelynek nagy erőt adhat a közönség támogatása.
   
A visszavágó 21 órakor a portugál Artur Dias sípjelére indul. A továbbjutó együttes negyeddöntős ellenfele a pénteken 13 órakor kezdődő sorsoláson derül ki, a finálét május 31-én éppen a Puskás Arénában rendezik.

A rovat legfrissebb hírei