Bronzérmes a magyar válogatott


Bronzérmet nyert a magyar válogatott a budapesti Zarándi Csaba férfi kard csapat-világkupán

A bronzérmes Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Szatmári András (b-j) a Zarándi Csaba férfi kard csapat-világkupa bronzmérkőzése után a BOK Csarnokban
fotó: MTI/Kovács Tamás

A BOK Csarnokban rendezett versenyen 26 nemzet csapata indult, a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású - tavaly Európa-bajnok és vb-ezüstérmes - hazai együttes a 16 között kapcsolódott be a küzdelmekbe. Ott a georgiakat tíz tus különbséggel verte, a negyeddöntőben pedig szoros mérkőzésen négy találattal bizonyult jobbnak a japánoknál.
    
A magyarok az elődöntőt 45-43-ra elvesztették a németekkel szemben, pedig jól kezdtek, az első két asszó után 10-4-re vezettek. A harmadik párban azonban Gémesi - aki az első két mérkőzésen plusz hetes, illetve plusz négyes találati mutatóval zárt - beleszaladt egy 10-5-ös vereségbe, majd a második pástra lépésekor ugyan javított, de harmadjára 8-1-re kikapott. Így a hetedik pár után 31-35 volt az állás, aztán Szatmári is alulmaradt Szabó Mátyással szemben, végül az előző napon egyéniben győztes Szilágyi 33-40-ről 10-5-ös asszóval két tusra tudott felzárkózni úgy, hogy menet közben 38-44-ről 43-44-re alakult az állás, azaz nagyon közel volt az egyenlítés lehetősége.
    
A helyosztón a románokkal vívtak a magyarok és hét tussal győztek. Az első három pár után még szoros volt az állás, 15-14 állt az eredményjelzőn, de akkor Szatmári hozott egy 5-0-s győzelmet, majd a Gémesi helyére beálló Decsi is. Ezt követően Szilágyi egy találat különbséggel nyert, így 30-18 volt az állás a mérkőzés kétharmadánál. Decsi következett, aki gyorsan adott két tust, azután azonban az ugyancsak csereként pástra lépő Matei Cidu elkapta a fonalat és sorozatban nyolc találatot vitt be, végül pedig 12-5-re nyerte a párharcot. Szatmári 35-30 után 7-5-re kikapott, Szilágyi viszont magabiztosan fejezte be a mérkőzést: George Dragomir ellen 40-37-ről 5-1-re nyert.
        
A magyar csapat a világranglista második helyéről kezdi az áprilisban rajtoló egyéves olimpiai kvalifikációs időszakot.
    
A hazaiak eredményesen zárták a budapesti kardhétvégét: a csapat harmadik helye előtt szombaton Szilágyi - címét megvédve - győzött egyéniben a Gerevich-Kovács-Kárpáti világkupán.
    
A csapatverseny döntőjében rendkívül kiélezett, fordulatos mérkőzésen a sorozatban négyszer világbajnok, Tokióban olimpiai aranyérmes dél-koreaiak győztek a németek ellen egyetlen tussal.
   
Eredmények:


a 16 között:
Magyarország-Georgia 45-35

negyeddöntő:
Koreai Köztársaság-Kanada 45-26
Románia-Egyesült Államok 45-24
Németország-Ukrajna 45-33
Magyarország-Japán 45-41

elődöntő:
Koreai Köztársaság-Románia 45-30
Németország-Magyarország 45-43

a 3. helyért:
Magyarország-Románia 45-38

döntő:
Koreai Köztársaság-Németország 45-44
    
A végeredmény:
1. Koreai Köztársaság (Gu Bon Gil, Kim Dzsung Hvan, Kim Dzsun Ho, Oh Szang Uk),
2. Németország (Raoul Bonah, Lorenz Kempf, Frederic Kindler, Szabó Mátyás),
3. Magyarország (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás)


A rovat legfrissebb hírei