A birkózás a tömegsportok között a Vajdaságban


Falunapi birkózótornát tartottak Kishegyesen az óvodás és általános iskolás korosztály számára

A községbeli gyerekeknek ez az első megmérettetése. Szabadka és Magyarkanizsa csapatait látták vendégül.

A legkisebbek léptek először a szőnyegre, hogy összemérjék erejüket és tudásukat a kishegyesi falunapi birkózótornán.

A Kishegyes községbeli gyerekek szeptember óta edzenek, ez az első versenyük.

„Nagyon izgulok, nekem ez versengés, szeretek versengeni, sokat készültünk rá, sok próba, vagyis edzés volt, és vártam ezt a mai napot.”- mondta el a kishegyesi Csernik Aletta.

A Kishegyes Birkózó Egyesület jelenleg csaknem ötven gyerekkel foglalkozik a község területén. Az edzések ingyenesek. A falunapi tornával ösztönözni szeretnék a gyerekeket.

„Semmi sem motiválóbb a gyerekek számára, mikor megküzdhetnek, úgy a saját csapattársaikkal, de másokkal is összemérhetik erejüket, pont azért szerveztük ezt a tornát, hogy egy picit halljanak is rólunk, és a gyerekeknek is legyen sikerélményük.” – nyilatkozta Halasi Szabolcs, a Kishegyes Birkózó Egyesület elnöke.

Fontos iskolán kívüli tartalmakat és kifutási lehetőségeket biztosítani az élsport irányába azoknak, akik tehetséggel rendelkeznek - mondta Juhász Bálint, a kishegyesi Községi Képviselő-testület elnöke.

„Fontos számunkra, hogy a TSC alközpontja itt működik, sikeresen működik és tömeges, szintén fontos számunkra, hogy a női asztalitenisz szuperligás, az ország élvonalában van, és annak az örömömnek is szeretnék hangot adni, hogy a birkózás, nyáron indulva, már a legtömegesebb sportok között van, közel száz gyerek megfordult a két településen ebben a klubban.”

A Vajdasági Birkózóakadémia és a helyi önkormányzat is támogatja a kishegyesi klubot. A tehetségek felkutatása a cél, és hogy az akadémián tudjanak tovább tanulni, hogy mielőbb nemzetközi versenyeken is megállják a helyüket - mondta Bálint Zoltán, a Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezető igazgatója.

„Kettős állampolgársággal rendelkezők vagyunk a legtöbben, az egyik feladatunk az is, hogy azok a tehetséges kettős állampolgársággal bíró birkózók, akik esetleg lehetőséget kapnak a magyar birkózó válogatottban, akár ott is ki vegyék részüket a munkából.”


Összesen 58-an versenyeztek a kishegyesi falunapi birkózótornán, közülük 46-an a Kishegyes Birkózó Egyesület tagjai.

forrás: PannonRTV.com


A rovat legfrissebb hírei