Egyre közelebb van a visszatéréshez Schäfer András


Az Union Berlin magyar légiósa sérülései után heteken belül visszatér berlini csapatába

fotó: kicker.de

Egyre közelebb van a visszatéréshez, reményei szerint heteken belül újra pályára lép Schäfer András, a német Bundesligában szereplő Union Berlin magyar válogatott futballistája.

A 23 éves középpályás csütörtökön az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorának nyilatkozva elmondta, még nincs tökéletes állapotban, de egyre jobban van a lába és reményei szerint a bajnokság hátralévő kilenc fordulójából az utolsó hat-hétben már a szakmai stáb rendelkezésére állhat.

A 22-szeres válogatott játékos lábát fáradásos törés miatt novemberben megműtötték, majd január végén a Werder Bremen elleni bajnoki mérkőzésen csereként tért vissza a csapatba. Pár nappal később már kezdőként lépett pályára a Hertha BSC elleni győztes mérkőzésen, de a szünetben újabb sérülés miatt le kellett cserélni. Azóta nem játszott.

"Ez főleg lelkileg volt nehéz, hiszen két és fél hónapos rehabilitációt követően nagyjából másfél meccs után megint ez várt rám. Közben pedig a legjobb meccseket kellett kihagynom, a válogatott mérkőzéseit, az Európa-liga küzdelmeit, vagy a Bayern München elleni bajnokit" - sorolta Schäfer, aki azt is elárulta, hogy mindeközben köldöksérvműtétje is volt.

A magyar futballista elmondta, a Bundesligában jelenleg harmadik helyezett csapatnál a nemzetközi kupaszereplés elérése a cél, ő pedig nagyon bízik abban, hogy ezt Bajnokok Ligája-indulást érő első négy hely valamelyikének megszerzésével teljesíti a gárda.

Az Union Berlin az Európa-ligában a nyolcaddöntőben búcsúzott a belga Union Saint-Gilloise együttesével szemben, előtte azonban az Ajax Amsterdamot búcsúztatta. Schäfer szerint a berlini csapat így is erőn felül teljesített és szép pillanatokat szerzett szurkolóinak.

A magyar válogatottal kapcsolatban elmondta, nincs rá más jelző, fantasztikusan játszott a csapat a bolgárok ellen 3-0-ra megnyert Európa-bajnoki selejtezőn, melyen Szoboszlai Dominik kiemelkedő teljesítményt nyújtott, "jó kis ízelítőt adott" abból, mit lehet majd várni tőle csapatkapitányként.

A rovat legfrissebb hírei