Érik a döntés


Először beszélt a nyári, tokiói olimpia esetleges elhalasztásáról Abe Sindzó, Japán miniszterelnöke.

Korábbi fénykép, melyen Abe Sindzó az Olimpiáról beszél
Fotó: Atsushi Tomura / Stringer / GettyImages

Miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnap közölte, hogy négy héten belül dönt az esemény sorsáról és ebben az időszakban a koronavírus-járvány miatt számításba veszi a seregszemle esetleges elhalasztását is, a szigetország kormányfője hétfőn, a parlamentben is erről beszélt.
   
Ahogy fogalmazott: ezzel az eshetőséggel is számolni kell, a játékok törlése azonban nem jöhet szóba.
"A mostani körülmények között nehéz kitartani a játékok mellett, döntenünk kell majd a halasztásról, mert a sportolók egészsége a legfontosabb" - mondta Abe Sindzó.

A sport oldala mellett gazdaságilag sem elhanyagolható az olimpia elhalasztása, hiszen szakértők szerint Japánnak 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerülne ez a döntés, ami (nemcsak) a korona vírus okozta gazdasági helyzetben igen komoly érvágás. A számítást Makino Junicsi, az SMBC Nikko Securities nevű brókercég vezető közgazdásza tette közzé, míg a Kanszaj Egyetem nyugalmazott professzora, Mijamoto Kacuhiro 640,8 milliárd jennel hozzávetőleg hasonló eredményre jutott.

Donald Trump időközben szintén leszögezte: bármit is határoz végül Abe Sindzó, az Egyesült Államok támogatni fogja. Az amerikai elnök Japán vezetőjét Twitter-bejegyzésében "az Egyesült Államok nagyszerű barátjának" nevezte, olyan embernek, aki "lenyűgöző munkát végzett az olimpia megrendezéséért".

"Ő helyes döntést fog hozni" - írta Trump.

A végleges döntést a NOB-nak kell majd meghoznia, akik vasárnap bejelentették, hogy négy héten belül döntés születik a tokiói játékok esetleges elhalasztásáról.  A tokiói olimpia az eredeti tervek szerint július 24-én kezdődne. A világjárvány miatt több sportszervezet is azt kérte a NOB-tól, hogy halassza el a játékokat, ami történelmi döntés lenne és óriási hatást gyakorolna az egész sportéletre.



A rovat legfrissebb hírei