Takács István nehéz helyzetből felállva Európa-bajnok


A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Takács a szombati döntőben hátrányból fordítva nyert aranyérmet a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A BHSE sportolója pénteken nagyszerű teljesítménnyel előbb a szerb Zarko Dickovot, majd a román Nicu Ojogot, a bolgár Szemen Novikovot és a svájci Damian von Euwot legyőzve menetelt be a szombati fináléba. Ott pedig a törökök vb-bronzérmese, Ali Cengiz várt rá, akinél végig jobb volt, de egy vitatott szituáció után nehéz helyzetből kellett fordítania.
    
A meccs a szokásos állóküzdelemmel kezdődött, az elején az egyetlen apróbb izgalmat az adta, hogy a törököt fejelés miatt figyelmeztette a mérkőzésvezető. Ezt leszámítva esemény nélkül teltek a másodpercek, elsősorban Cengiz szoros védekezésének köszönhetően. A bírók a meccs képének megfelelően másfél perc után a törököt figyelmeztették (1-0) és Takács próbálhatott akciót indítani lentről. Ő az emelést választotta, ám Cengiz jól védekezett, és bár nagy nehezen sikerült a levegőbe emelnie őt a magyar birkózónak, a török belefogott az indításba és Takács a hátára esett, majd nagy nehezen kimozgott a veszélyes szituációból.
    
A bírók ugyanakkor előbb gáncs miatt intették a törököt, de videózás után a zsűri úgy ítélte meg, hogy Cengiz nem szabálytalankodott, így ő kap két pontot a kontráért és Takácsot küldik le a szőnyegre (1-2). A magyar birkózó a hosszú közjátéktól és a számára kedvezőtlen döntéstől nem zavarodott meg, koncentráltan védekezett, majd állásból ismét ő volt az aktívabb.
    
A szünet után továbbra is Takács István volt a meggyőzőbb és még a szakasz elején karberántás után mögé tudott kerülni (3-2), ráadásul a törököt mezrángatásért meg is intették (5-2), így Takács az egypontos hátrányból hárompontos előnyt "varázsolt", mellyel remekül gazdálkodott a végéig. Az intés miatti parterben egyet indított, és amikor érezte, hogy nem tud emelni, nem erőltette a támadást, majd állásból végig nagyon stabilan védekezve, összességében magabiztos győzelmet aratva szerezte meg az Európa-bajnoki címet.
    
"Nagyon boldog vagyok. Sajnos elhibáztam az akciómat az elején és nehéz helyzetbe kerültem, váltanom kellett, és nagyon örülök, hogy sikerült. Az első öt perc nagyon kemény volt, az utolsó már nem annyira" - nyilatkozta a diadalt követően a BHSE klasszis birkózója. - "Tavaly gödörben voltam, akkor nem gondoltam volna, hogy most nyerhetek, de az Eb-re már úgy érkeztem, hogy nagyon jó formában éreztem magam. Büszkeséggel tölt el az aranyérem és örülök, hogy nem okoztam csalódást a családomnak, a barátaimnak, akik itt szurkoltak nekem."  
    
Az U23-as világ- és Európa-bajnok 23 éves magyar klasszis felnőtt karrierje eddigi legnagyobb sikerét aratta, egyúttal a magyar küldöttség hatodik érmét, közte az első - és biztosan az egyetlen - aranyát szerezte meg.
    
Korábban a nőknél Bognár Erika (55 kg) és Orsós Sztálvira (53 kg) második, a szabadfogásúaknál Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) harmadik lett, csakúgy mint szombaton a kötöttfogású Lévai Zoltán (77 kg).
    
A vasárnapi zárónapon Torba Erik (60 kg) és Lévai Tamás (97 kg) képviseli a magyar színeket. Mindketten a 15 órakor kezdődő vigaszági küzdelmekben lesznek érdekeltek.


A rovat legfrissebb hírei