Itt a vége…


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalosan bejelentette, hogy a jövő évre halasztják az olimpiát

fotó: Szalai Attila,  a vajdasági Hét Nap és a Népsport  karikaturistája

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalosan bejelentette: Thomas Bach elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök megállapodott abban, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni.

A két vezető kedden telefonon egyeztetett egymással és a koronavírus-járvány miatt kialakult kiszámíthatatlan helyzetre hivatkozva, valamint az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) kapott legfrissebb tájékoztatásra alapozva foglalt állást a játékok elhalasztása mellett, a sportolók és valamennyi résztvevő egészségének a megőrzése érdekében.

A megbeszélésbe bekapcsolódott Mori Josiro, a szervezőbizottság vezetője, Hasimoto Szeiko olimpiáért felelős miniszter, Koike Juriko, Tokió kormányzója, valamint John Coates, a NOB koordinációs testületének vezetője, Christophe De Kepper főigazgató és Christophe Dubi sportigazgató.

"Arra kértük Bach elnököt, fontolja meg a nagyjából egyéves halasztást, hogy ezzel lehetővé váljon a sportolók számára, hogy a legjobb feltételek között versenyezhessenek, és a nézők számára biztonságos legyen az esemény. Bach elnök azt mondta, száz százalékban egyetért ezzel" - tájékoztatta az újságírókat Abe.

A NOB - amely kicsivel később megerősítette ezt - közleményében kiemeli, hogy az olimpiai láng marad Japánban és egyezség született arról is, hogy az elnevezés nem változik, a jövő évi játékoknak is 2020-as olimpiai és paralimpiai játékok lesz a neve.
   
A XXXII. nyári olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg. Szakértők szerint a halasztás Japánnak 670 milliárd jenbe (1,9 billió forint) kerül.

A modernkori játékok 124 éves történetében korábban nem volt példa halasztásra. Törlés már volt, mégpedig ötször: az első világháború idején az 1916-os berlini játékok maradtak el, majd a második világháború alatt az 1940-es, eredetileg Tokiónak, majd Helsinkinek ítélt, valamint az 1944-es londoni nyári, továbbá az 1940-es szapporói és az 1944-es Cortina d'Ampezzó-i téli olimpiát nem rendezték meg.

A törlés most nem merült fel, korábbi sajtóinformációk szerint három halasztási forgatókönyv volt, idén őszi, jövő nyári és 2022-es rendezés lehetősége vetődött fel.

Az elmúlt hetekben a kvalifikációs versenyek, Európa- és világbajnokságok sorozatos halasztása után - sportolók, sportszövetségek, politikusok mellett - egyre több olimpiai bizottság jelezte, hogy a halasztás lenne a legjobb megoldás a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az olimpia esetében is. Kanada vasárnap elsőként jelentette be, hogy ha az eredeti időpontban tartanák meg a játékokat, bojkottálja az eseményt.

A NOB álláspontja a fokozódó nyomás ellenére sokáig az volt, hogy nem kell elhamarkodottan dönteni, májusban is elég lehet határozni az esetleges módosításról, és a japán szervezők is rendszeresen úgy foglaltak állást, hogy tartják magukat az eredeti időponthoz. Thomas Bach ugyanakkor vasárnap már azt mondta, hogy a döntés négy héten belül megszületik, Abe Sindzó pedig erre reagálva hétfőn először beszélt az esetleges halasztásról. Kedden a Reuters brit hírügynökség azt jelezte, hogy napokon belül eldől az olimpia sorsa. Az események felgyorsulásában vélhetően komoly szerepet játszott, hogy az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága (USOPC) is jelezte: a halasztást tartja a legjobb megoldásnak. Az Egyesült Államok nemcsak messze a legsikeresebb nemzet a modern olimpiák történetében, de a NOB bevételeinek több mint felét is biztosítja a televíziós jogdíjak és szponzorok révén.

A történelmi döntés azt jelenti, hogy jövőre először rendeznek nyári ötkarikás játékokat páratlan évben.

Az eddigi olimpiák résztvevői:
                         versenyszámok     országok    résztvevők    
1896  Athén                    43           14           241
1900  Párizs                    95           24           997
1904  St. Louis               91           12           651
1908  London               110           22          2008
1912  Stockholm          102           28          2407
1916  Berlin                     -              -             -
1920  Antwerpen          154           29          2626
1924  Párizs                  126           44          3089
1928  Amszterdam       109           46          2883
1932  Los Angeles       117           37          1332
1936  Berlin                 129           49          3963
1940  Tokió                     -              -             -
1944  London                  -              -             -
1948  London               136           59          4104
1952  Helsinki              149           69          4955
1956  Melbourne          151           72          3314
1960  Róma                  150           83          5338
1964  Tokió                  163           93          5151
1968  Mexikóváros      172          112          5516
1972  München            195          121          7134
1976  Montreal            198           92          6084
1980  Moszkva            203           80          5179
1984  Los Angeles       221         140          6829
1988  Szöul                  237         159          8391
1992  Barcelona           257         169          9356
1996  Atlanta               271         197        10 318
2000  Sydney              300          199        10 651
2004  Athén                301          201        10 625
2008  Peking               302          204        10 942
2012  London             302           204        10 768
2016  Rio de Janeiro   306          207        11 238    
2021  Tokió

Megjegyzés: az 1916-os berlini, valamint az 1940-es tokiói és az 1944-es londoni olimpia az első, illetve a második világháború miatt elmaradt.

A rovat legfrissebb hírei