A szobában készült az olimpiára


Exkluzív interjú Nemes Máté vajdasági birkózóval

A világbajnoki bronzérmes megszerzése után.

Nemes Mátét és Viktort nem kell különösebben bemutatni azoknak, akik követik a birkózást. A 26 éves zentai ikertestvérek évek óta a szerb válogatott oszlopos tagjai, számos világversenyről érkeztek haza érmekkel. Viktor 2017-ben világbajnoki címet nyert Párizsban, illetve háromszoros ezüstérmes az Európa-bajnokságokról. Máté az öt perccel idősebb Viktornál később került be a felnőtt válogatottba, tavaly a Kazahsztánban rendezett világbajnokságon viszont az ifjabbik testvér szerepelt jobban, hiszen bronzérmes lett a 67 kilogrammos súlycsoportban, és – a 77 kilogrammban szereplő testvérével ellentétben – olimpiai kvótát szerzett.


A Nemes testvérek


Az elmúlt hónapokban a fiúk edzőtáborokban készültek a 2020-as idényre, a koronavírus-járvány azonban mindent felülírt, az olimpiát egy évvel elhalasztották, így Máténak idén nem válik valóra az álma, hogy olimpián szerepelhessen.

Az az igazság, hogy nem lepődtem meg a halasztáson, az elmúlt napok történései után lehetett rá számítani. Amikor megjelent a vírus, senki se gondolta, hogy ilyen komoly következményei lesznek világszerte. A Nemzetközi Olimpiai Bizotsság is belátta, hogy a sportolók és a szurkolók egészsége fontosabb, mint az, hogy kockáztasson a játékok idei megszervezésével. Most már azt kell kivárni, hogy minél előbb elmúljon ez a vírusos időszak.


Szóval akkor jó döntés született a halasztással?

Igen. Az egyik ok, hogy nem tudjuk meddig húzódik el a járvány, a másik pedig hogy sok sportoló nem tudott volna megfelelően felkészülni az olimpiára, ha idén rendezik. Több ország a napokban bejelentette, hogy akkor sem szerepelt volna a játékokon, ha azt mégis megtartották volna 2020-ban. Ezt követően a halasztás volt az egyetlen jó döntés, még akkor is, ha négy hónap volt az olimpia kezdetéig.

Ezzel kárba veszett a sok munka, amelyet elvégeztetek az elmúlt időszakban? Hiszen sokat készültetek és edzőtáboroztatok, még Kubában is jártatok az év elején.


A munka nem veszik kárba, hiszen könnyen megtörténhet, hogy lesznek még versenyeink ebben az évben. Dolgozni folyamatosan kell. Továbbra is edzünk, igaz, lehet, hogy kisebb intenzitással, mint eddig. Mi az elmúlt hetekben is folyamatosan dolgoztunk. Sokat futottunk, majd a rendkívüli állapot bevezetése után berendeztük Viktor lakásának egyik szobáját, ahová leraktuk a szőnyeget.


A világbajnoki dobogón


A szobában zajlott az olimpiai készülés?

Pontosan! Nagyjából húsz négyzetméteres a szoba, de ez pont elég kettőnknek. Rajtunk kívül nem tartózkodott ott senki. Vigyázok arra is, hogy minél kevesebb emberrel kerüljek kapcsolatba, csak akkor megyek ki az utcára, ha nagyon muszáj. Van egy hat hetes kislányom, ezért óvatos vagyok.

Hogyan tovább, miről szólnak majd az elkövetkező hetek?


Ami az edzéseket illeti, a számát nem csökkentjük, esetleg az intenzitás lesz kisebb. A napi egy edzés biztosan meglesz a továbbiakban is. Lehet, hogy kevesebbet foglalkozunk majd a kondícióval, inkább a technikák csiszolásán dolgozunk. A cél az, hogy formában maradjunk, és akkor jövőre irány Tokió!

Képek: Facebook

A rovat legfrissebb hírei