Jövő kedden választják meg az új tizenkettediket


A különleges helyzetben elektronikus valamint telefonos úton választják meg a Nemzet Sportolóinak új tagját.

Székely Éva olimpiai bajnok úszó és mesteredző halálával a Nemzet Sportolóinak száma tizenkettőről tizenegyre csökkent, emiatt új tagot kell választani. Ennek feladata a megtisztelő cím jelenlegi birtokosaira hárul, vagyis: Balczó András, Hammerl László, Keleti Ágnes, Portisch Lajos, Ivánkay Mária (ők mind még élő “alapító tagjai és viselői” a 2004-ben létrejött tisztségnek), illetve Kamuti Jenő, Kárpáti György, Magyar Zoltán, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János (akik az elmúlt években csatlakoztak az elit csoporthoz).

Bár a Nemzet Sportolóinak nincs kifejezett vezetője vagy elnöke, a testületnek hallgatólagosan mégis Kamuti Jenőt tartják afféle szervezőtitkárnak. A Magyar Nemzet a napokban őt kérdezte a kialakult helyzetről, illetve, hogy ki lehet a tizenkettedik kiválasztott:

„Úgy gondolom, a jelenlegi egészségügyi vészhelyzetben semmilyen szempontból sem lenne szerencsés elhamarkodnunk a döntést. Nézze, felettébb kockázatos lenne egy asztalhoz ültetni tizenegy, jobbára nyolcvan körüli vagy annál is idősebb hölgyet és urat, hogy eldöntsék, ki legyen a nemzet sportolója. Ki viselné annak az ódiu¬mát, ha véletlenül valamelyikünk megbetegedne és meghalna? Természetesen ma már lenne technikai lehetőség egy internetes konferenciára, de én azt szeretném, ha egymás szemébe nézve választanánk meg a klubunk tizenkettedik tagját. Ennek azonban most nincs itt az ideje, és a sport¬államtitkárságnak is azt fogom javasolni, hogy halasszuk el a döntést a koronavírus-járvány utánra” – mondta a kétszeres olimpiai ezüstérmes egykori tőrvívó, az UNESCO Fair Play-díj kitüntetettje, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke.

Kamuti Jenő a lehetséges jelöltek közt megemlítette néhány olyan legenda nevét, mint a játékosként kétszeres, majd szövetségi kapitányként is vb- résztvevő Mészöly Kálmán, a sokszoros válogatott, ezüstcipős Dunai Antal, a kétszeres olimpiai bajnok öttusázó Török Ferenc, az 1976-ban olimpiai bajnok vízilabdacsapat vezéregyénisége, Faragó Tamás, a világbajnok, olimpiai ezüstérmes jégtáncos Regőczy Krisztina vagy Monspart Sarolta nevét, aki a tájfutás magyar szimbóluma.

Mellettük nagy valószínűséggel esélyesnek számíthat még: Gedó György olimpiai bajnok és kétszeres Európa-bajnok ökölvívó, Gyenge Valéria olimpiai bajnok és Európa-bajnok úszó, Hegedűs Csaba olimpiai bajnok, világbajnok és kétszeres Európa-bajnok birkózó, Jónyer István négyszeres világbajnok asztaliteniszező, Pézsa Tibor olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok vívó, illetve Tatai Tibor olimpiai bajnok és világbajnok kenus.
 
Bár Kamuti Jenő a várakozást javasolta, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a héten ismertette, hogy a választásra jövő kedden kerül majd sor elektronikusan és telefonos úton. A szavazás eredményeként arra a jelöltre vonatkozó javaslat terjeszthető - a Nemzet Sportolóinak javaslataként - döntésre a kormány elé, akire a Nemzet Sportolóinak egyszerű többsége egybehangzó javaslatot tesz, azaz aki a szavazó Nemzet Sportolói 50 százalék plusz egy fő szavazatát megkapja.

"A Nemzet Sportolója egy kitüntető cím Magyarországon, amivel megbecsülésünket és hálánkat tudjuk kifejezni olyan sportoló nagyságaink előtt, akik nem csupán pályafutásukkal, de azt követően is meghatározó szerepet töltöttek be a magyar sport életében" - fogalmazott az államtitkár.




A rovat legfrissebb hírei