Csantavéren megkezdődtek az edzések


Megtartották a Vajdasági Birkózóakadémia kihelyezett tagozatának első edzését Csantavéren

Az első foglalkozásra sokan érkeztek. A település fiataljai körében nagy az érdeklődés a sport iránt.

A folyamatos és szakmailag is magas szinten felügyelt foglalkozásoknak köszönhetően a gyerekek nem csak kikapcsolódási, mozgási lehetőséghez jutnak, de versenysportolókká is válhatnak.

A szakmai stáb egyik feladata a délvidéki birkózóiskolák jellegzetességeinek megtartása. Balázs Lehel edző elmondta, a kezdetekben a gyerek képességeit mérik fel.

„Első körben általános dolgok. Bemelegítünk, egy kicsit átmozgatjuk őket. Megnézzük, hogy a korosztály milyen, kinek milyenek a képességei, az adottságai. Ez majd az edzés folyamán látszódik. Játékos, ügyességi koordinációs feladatok lesznek. Pár dolog a birkózással kapcsolatban is lesz, nyilván esések, alapfogások, lépések.”

A szakmai munka célja a gyerekek fejlődésének biztosítása, fizikai, technikai, taktikai képzettségének a maximumra való emelése. Továbbá az, hogy sikeresen be tudjanak épülni a különböző korosztályú magyar és szerb birkózó válogatottakba – emelte ki Bálint Zoltán. A Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetője hozzátette: „Nem célunk, hogy az akadémiának csapatot építsünk, az akadémia egyéneket épít. Ezért az az elgondolásunk, hogy ezek a birkózó iskolák amennyiben gyökeret vernek egy-egy közösségben az elkövetkező időben akár önálló sportegyesületként is tudnak működni. Azokba a közegekben, ahol már működő birkózó egyesületek vannak ott pedig beintegráljuk ezeket a gyerekeket, amikor elérik azt a szintet, hogy versenyezni tudnak.”

Jó példaként említette továbbá az akadémia ügyvezetője a tavaly szeptemberben megkezdett munkát Kishegyesen és Bácsfeketehegyen, mivel a szerbiai országos bajnokságon egy kishegyesi fiatal ezüst érmet szerzett. Csantavéren az edzéseket szerdán és pénteken tartják, fél hattól. A sportolni vágyó fiatalokat továbbra is várják az edzésekre.

Forrás: PannonRTV.com

A rovat legfrissebb hírei