Nem kell aggódniuk a sportolóknak
Minden eddig megszerzett kvóta érvényes, így birtokosaik részt vehetnek a tokiói olimpián jövőre.
fotó: tópartbudapest.hu
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteken bejelentette, hogy bár a koronavírus-járvány miatt jövő évre halasztották az olimpiát, az eddig magukat kvalifikált sportolóknak nem kell aggódniuk, hiszen biztos a helyük az ötkarikás játékokon.
A NOB azt is közölte, hogy minden sportág az eredetileg megállapítottnak megfelelő számú indulót vonultathat majd fel a 2021-ben sorra kerülő játékokon, melyre eddig a kvóták 57 százaléka kelt el.
A tokiói olimpián mintegy 11 ezer sportoló vesz majd részt. Az aktuális helyzet szerint a magyar küldöttséget 81 fő, valamint három tartalék alkotja, így 84 magyar sportoló már biztosan utazhat a japán fővárosba jövőre.
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke többször elmondta, hogy a 2016-os, riói 160-as magyar sportolói létszámmal elégedett lenne a tokiói olimpián is. A MOB 13 magyar érmet és még 24 pontszerző helyezést prognosztizált a játékokra, amelyen 144-179 fős csapattal számol.