Magyar világbajnoki címek Dél-Afrikában


Tizenkilenc év után ismét van felnőtt férfi fekvenyomó világbajnoka Magyarországnak!

Fotó: Magyar Erőemelő Szövetség / facebook

Kubatov Géza aranyérmes lett a 105 kilogrammos kategóriában a dél-afrikai Sun Cityben.

Legutóbb 2004-ben állhatott magyar férfi versenyző a dobogó legmagasabb fokára, akkor Mészáros László győzött.

Kubatov magyar csúccsal lett első, amely mostantól 227,5 kilogramm - közölte csütörtökön a Magyar Erőemelő Szövetség.

A nőknél masters 2-es korosztályú versenyzőként szerzett aranyérmet a felnőtt kategóriában Salamon Erika az 57 kilósok között és a kétszeres Világjátékok-résztvevő Szabó Ágnes (+84 kg) is közel volt a végső sikerhez, végül ezüstérmes lett, az abszolút kategóriában pedig harmadikként zárt.

Schauer Kornél a masters 1-es, Cserna János az m2-es korosztályban állhatott a dobogó legmagasabb fokára, előbbi a 120, utóbbi a +120 kilogrammosok között. Az m1-eseknél a Magyar Erőemelő szövetség elnöke, Beke Lóránd is megmérettetett és végül 10 kilóval megjavítva tavalyi legjobbját, 175 kilogrammal negyedik lett.

Susa Olivér ugyancsak győzött a juniorok 105 kg-os súlycsoportjában.


A rovat legfrissebb hírei